Jövőre 10 ezer Mercedes és BMW kaphat magyar kipufogót

Újabb beruházással újabb kipufogók készülnek itthon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem, nem a híres Koppány dob fog újjászületni, de a gyárival egyező kipufogódobok már itthon is készülnek a német prémiummodellekhez.

Tavaly indított fejlesztésének köszönhetően a korábban világmárkák (pl. Mercedes, Volvo, Audi, Ferrari, Ducati, BMW, Suzuki, stb.) személyautóihoz, motorkerékpárjaihoz kipufogórendszer- és üléstámla-alkatrészeket, valamint kisebb karosszériaelemeket készítő téglási Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. idén júniustól komplett egységeket, kipufogódobokat is szállít. Egyelőre utólagos pótalkatrészként - azaz ha újonnan nem is, de márkaszervizben akár magyar dobok is kerülhetnek az említett márkák modelljeibe. A megrendelők állítólag elégedettek, s már a nyáron ajánlatot kértek az újonnan beépítendő kipufogódobok gyártására is.
Talán utóbbi eredménye, hogy most ismét több mint 40 millió forintos beruházást hajt végre - gyártóeszköz-előállítási feltételrendszerének fejlesztésére - a Hajdu Autotechnika. A fejlesztés során új hőkezelő- és hegesztőrészleget alakítanak ki. Az új részlegbe a legkülönbözőbb (nitrogén védőgázas, védőgáz nélküli, ellenállás fűtésű, valamint megeresztő-feszültségcsökkentő, önálló darukiszolgálással ellátott) hőkezelő kemencék kapnak helyet. Ezen túlmenően újabb CNC eszterga beszerzésével fejlesztik gépparkjukat is.
Hirdetés

A beruházással lehetővé válik, hogy az eddig jellemzően kooperációban végzett hőkezelést önállóan és így nyilván a korábbiaknál költségtakarékosabban végezze a gyár. A beruházás befejezése november közepére várható, így a jövőre 50 féle BMW és Mercedes számára szállítandó dobot már a korábbiaknál olcsóbban és/vagy nagyobb profittal adhatja a Hajdu Autotechnika Zrt. Tavaly egyébként a társaság csaknem 2 milliárd forinttal, több mint 50 százalékkal növelte árbevételét, a 2012-es esztendőben azonban valószínűleg csökken a növekedés üteme.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 13:33
    Permalink

    Sok ilyen cég kellene még Mo-nak! A becsületes, termelő, értéket előállító, munkára alapozott gazdaság halad előre (lásd: Németország, Kína) a segélyekre ácsingózó, munkára képtelen vagy lusta emberek alkotta gazdaság pedig bajba kerül és abba sodor más országokat is (lásd: Görögország, Spanyolország).

Vélemény, hozzászólás?