Jövőre az Auditól lesz hangos a sajtó

17 új autóval rukkol elő jövő évben az Audi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Háromhetente egy új modellt fog bevezetni az Audi 2018-ban, ami annyit jelent: 17 új autóra számíthatunk akövetkező évben az ingolstadti márkától.


Ígérete szerint minden harmadik héten egy új modellt kíván leleplezni jövőre az Audi, így előreláthatólag bőven lesz mit felvonultatnia 2018-ban a német prémiumgyártónak. Habár a sajtóközleményükben nem szerepel egyértelműen, a logika mégis azt mondatja, hogy a jelenleg is létező modelleken túl néhány teljesen új sorozatot is várhatunk, eddig nem is létezett jelölésekkel. Ilyen lehet például a SUV-kínálatot felfelé bővítő Q8 (akár 48V-os hibridrendszerrel) vagy a teljesen elektromos E-Tron.
Aki a prémium mellett a sportosságot is keresi, annak jó hír lehet: az Audi Sport több RS modellt is ígér, így jó eséllyel az RS Q5 is elérhetővé válik a közeljövőben, majd természetesen az RS5 Sportback is befuthat.
Hirdetés
Számunkra extrán érdekes az új Q3, hiszen az Győrben fog készülni, továbbá a számára zöld rendszámra jogosultságot adó elektromos és konnektoros változat is várható.
Az A8 és az A7 Sportback idei bemutatását követően az A6 új, következő generációja is megérkezik jövőre, valamint az első két modell esetében az S modellek is megjelennek majd a konfigurátorokban, hogy rájuk kattinthassunk, mielőtt leadnánk rendelésünket a vágyott, négykarikás sportlimuzinunk valamelyikére. Aki sportos, kisméretű prémium crossoverre vágyik, az az SQ2-t várhatja. Jön továbbá a spanyol gyártású új A1, s a sportautók szerelmesei sem búslakodhatnak: bővül ez R8 kínálata, lesz GT és egy belépő szintű - hathengeres motorral szerelt változat is, továbbá érkezik egy új, hátsókerékmeghajtású kisebb sportmodell is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?