Jövőre debütál az új Land Rover Defender

Jövőre bemutatják az új Defendert, viszont a piacra csak 2020-ban jut el

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan is bejelentették, hogy 2019-ben debütál a Land rover Defender új generációja, ám a márkakereskedésekbe csak 2020-ban jut el.


A bejelentés mellé megmutatták az erősen álcázott autót is, amely már javában futja a tesztköreit a világ minden táján. A fotókon azonban Észak-Amerika erdőiben és New York utcáin látható, utalva ezzel arra, hogy a kanadai piacra és persze az USA kereskedéseibe is eljut majd a Defender.

A brit márka célja továbbra is az, hogy a világ egyik legjobb terepjáróját megalkossa. Az alaposan álcázott prototípusokat mínusz 40 Celsius fokos hidegben és plusz 48 Celsius fokos forróságban is nyúzzák a világ különböző pontjain, illetve 5000 méter feletti hegycsúcsokat is célba vettek velük. Ám még az álcázás ellenére is jól látszik, hogy a típus megőrizte legendásan szögletes alakját és a modellkínálatban ugyanúgy szerepel majd három és ötajtós változat is, ahogy manapság.
Hirdetés

A gyáriak ígérete szerint az új generáció könnyebb, kényelmesebb, erősebb, de mégis csendesebb lesz. Emellett annyit árultak még el, hogy az autó mozgatásáról egy kétliteres dízelmotor gondoskodik majd.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?