Jövőre érkezik a Dacia villanyautója

Most már biztos, hogy 2021-ben bemutatják a Dacia első villanyautóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Renault pénzügyi eredményeit bemutató riport leplezte le a Dacia villanyautóját, illetve annak érkezési dátumát.

Évek óta terítéken van már egy villanyhajtású Dacia típus piacra dobása, ám Renault még csak most adta áldását a dologra. A francia márka 2019-es pénzügyi jelentésében látható egy ábra, ahol letakart autóként szerepel egy bizonyos „Dacia Urban City Car”. Mellette pedig szintén letakarva, de nevesítve a Renault Twingo Z.E. Utóbbit még idénre datálják, a Dacia viszont a 2021-2022-es periódusban érkezhet. Vajon ez azt is jelenti egyben, hogy a villany-Twingo átemblémázott változata lesz a Dacia. Vagy valamelyik másik Renault alapjaira épül? Egyik sem zárható ki, sőt még olyan pletykák is felreppentek, hogy az új, 395 kilométeres hatótávú Zoe lesz a Dacia alapja. A legtöbben mégis arra számítanak, hogy az eredetileg a kínai piacra szánt City K-ZE Európára optimalizált változata kapja a román márka emblémáját.
Hirdetés
A K-ZE hajtásáról 44 lóerős, 119 Nm forgatónyomatékot felmutató villanymotor gondoskodik, 250 kilométeres hatótávval (NEDC szerint). Kínában 8 ezer eurónak megfelelő jüanért, tehát kb. 2,7 millió forintért lehet megvásárolni, ám Európában az előzetes becslések alapján 11 ezer euróért, kb. 3,7 millió forintért lehetne megkapni. Ezzel a villanyautók között slágergyanús termék lehetne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?