Jövőre már itthon vehetünk Bentley-t
Hivatalos: hazánkba érkezik a Bentley
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem szokványos helyen, a Hungaroringen jelentette be a Porsche Inter Auto Hungaria Kft., hogy jövÅ‘re a Bentley márka bÅ‘vÃti a portfoliót.
A jelek már árulkodóak voltak: hivatalos budapesti márkakereskedést kapnak a Bentley modellek
A lehető legegyedibb alkalmat választotta a Porsche Inter Auto Hungaria Kft., hogy bejelentse: jövőre hivatalosan is elkezdik a Bentley modellek forgalmazását hazánkban. Múlt héten ugyanis épp a Hungaroringen járt a Kamion EB, aminek betétfutama volt az a Blancpain GT Series, ahol félgyári csapattal versenyzik a Bentley is. A szintén brit és az autósport világában méltán elismert M-Sport által fejlesztett és üzemeltetett Bentley Continental GT3 versenyautók idő előtt leleplezték a Porsche terveit: már a csütörtöki belvárosi felvonulás alatt oldalukon viselték a Bentley Budapest feliratokat.
Nem tudom kinek jutott eszébe az M-Sport mérnökei közül, hogy egy nagy és nehéz Continental GT-ből kezdjenek GT3 versenyautót gyártani, de a végeredmény mégis 1300 kiló lett, amihez a V8 hab a tortán
Az megvan, hogy még a boxokban is Bentley prémium hangszórók szóltak?
2018-ban, tehát fennállásának épp 25. évfordulóján egészÃti ki márkaportfolióját a Porsche Inter Auto Hungaria Kft. a Bentley-vel. A csúcskategóriás luxusautókat gyártó brit márka hozzá méltó körÃtést kap majd a Porsche Centrum Budapest Szerémi úti telephelyén, ahol a 650 ezer eurós beruházás keretében két autó kiállÃtására alkalmas bemutatótermet alakÃtanak ki, mintegy 160 négyzetméteren. Neve, ahogy a versenyautók is elárulták, Bentley Budapest lesz. Bár a Bentayga SUV miatt 50%-kal nÅ‘ttek Európában a Bentley eladásai és világszinten is rekordot értek el (11 023 db értékesÃtett modell) 2016-ban, rétegmodellként mindössze 5 modell eladását tervezik a nyitási évben, mÃg 2019-ben a dupláját.
Két autó kiállÃtására alkalmas bemutatóterem nyÃlik Budapesten, ami egyébként a legkisebb, amit a Bentley is elismer. Legtöbbször valószÃnű a húzómodell Bentaygát találjuk majd a rivaldafényben
Megkönnyebbülhetünk, végre nem kell külföldre sem utazzunk, hogy rendeljünk a W12-vel vagy dÃzel V8-cal is rendelhetÅ‘ Bentaygából, a négyajtós luxuslimuzin Flying Spurból, a többek között kupéként és vászontetÅ‘sként is elérhetÅ‘ Continentalból vagy épp a legnagyobb Mulsanne-ból. Persze egy Bentley is minden apró részletében személyre szabható, Ãgy már a megrendelés leadásáig vezetÅ‘ út is hosszú, majd 3-4 hónap egy modell legyártása. Leginkább a gyártási kapacitás számÃt majd szűk keresztmetszetnek a hazai forgalmazás alatt, de állÃtólag a régiós központ készletére is rálátnak majd.
A legjobbkor kezdődik a hazai Bentley forgalmazás, hiszen hamarosan leváltják a 14 éve bevezetett Continental generációt
Egyébként Kiss Norbi hétvégén nyert egy futamot a Kamion EB-n, nagy gratuláció neki innen is!
Az esemény fénypontjaként elhoztak néhány balkormányos Bentley-t a gyári sajtóflottából, amikben magunk is megtapasztalhattuk a hamisÃtatlan, kimért brit igényességet, némi Volkswagen-csoporttal fűszerezve. Különösen szerencsés és persze korosabb kollégáim a volán mögé is eljutottak, nekem viszont maradt a TSZ-elnöki pozÃció, mivel még nem töltöttem be a 25. életévem. Valamiért ezt nagyon komolyan vették a németajkú instruktorok. Mindegy is, az elképesztÅ‘ Bentley-s finomság hátul is az arcunkba ordÃt, jómagam egy 220 000 eurós, azaz kb. 67 milliós Bentaygában élhettem át a kiválasztottak életét, de volt még a flottában Flying Spur és Continental GT Speed is. Utóbbinak azért csak megnyomkodtam a gázpedálját, hogy halljam a kipufogó süvÃtését. MasszÃv bÅ‘rillat, igényes illesztések, finom részletek a SUV-ban, az ülések háttámláján természetesen két nagy képernyÅ‘, jelen esetben Android alapú rendszerrel, valamint mágneses tablet a középkonzol hátuljában, hogy a mindent is kezelni tudjuk hátulról.
Nem csak mese, valóban olyat lép a Bentayga, mint egy sportautó, közben luxus anyagokkal és elképesztÅ‘ kényelemmel kényeztet. Legalább is hátulról, ennyit lehetett megállapÃtani
Kedvenc részletek voltak a Lada szivatókapcsolóra hasonlÃtó, na jó, retro stÃlusú légbeömlÅ‘ állÃtók
Még hogy dÃzelbotrány! Hol is tartottam...?
BÅ‘vül egyébként a Porsche szalon és szerviz is, elÅ‘bbi 382 négyzetméterrel, utóbbi 400 négyzetméterrel. A másfél millió eurós nagyságrendű fejlesztésnek köszönhetÅ‘en még nagyobb tér áll majd rendelkezésre az új és klasszikus Porsche modelleknek. Mellettük pedig ott lesznek a Bentley luxusautói is. Nagyszerű kombinációnak hangzik. A Bentley Team M-Sport végül nem volt túl szerencsés a hungaroringi hétvégén, az összetett tabellán viszont a harmadikok, amibÅ‘l még bármi lehet az év maradék két futamán. Hosszabb szünet után a Nürburgringen folytatódik a leginkább gazdag fizetÅ‘s pilótákból álló, Ãgy hivatalos gyári csapattal nem is rendelkezÅ‘ Sprint bajnokság.
A Porsche Inter Auto Hungaria Kft. viszi a brit luxusmárka hazai forgalmazását. Üdv hazánkban Bentley!