Jövőre Te is licitálhatsz a Toyota Supra első modelljére!

Kalapács alá kerül az első újgenerációs Toyota Supra!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Január 19-én lehet majd licitálni az új Toyota Supra legeslegelső példányára!

Az új Toyota Supra első példányára a tengerentúlon méltán híres Barrett-Jackson árverésen lehet majd licitálni az arizonai Scottsdale városában. A legmagasabb ajánlatot tevő vásárló 2019 első felében kapja majd meg a hőn áhított járgányt, méghozzá VIN 20201-es rendszámmal.
Vélhetően kellőképpen dögös lesz, hiszen matt szürke árnyalatokban fog pompázni a kicsike, vörös tükrökkel és matt fekete felnikkel. Az utastér sem lesz piskóta, hiszen a hírek szerint piros bőrülések kapnak benne helyet, és még néhány más meglepetést is elrejtenek benne, jelezve azt, hogy a pélsány az új széria első példánya a sorban.
Hirdetés

Az esemény egyébként nemcsak remek marketingfogás az új generáció bevezetésére, de jótékony célokat is szolgál: az est folyamán összegyűlt bevétel teljes egészét két intézet számára fogják felajánlani. Az egyik a Bob Woodruff Alapítvány – a veteránok rehabilitációjával, képzésével és életminőségének javításával foglalkozó jótékonysági intézmény -, a másik pedig az Amerikai Szív Szövetség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?