Józan fordulat a kerékpárszállítók rendszámozása kapcsán

Áthelyezhető lesz a bringatartókra az autók saját rendszáma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig tiltott volt, ám sokan mégis éltek a logikus megoldással, hogy autójuk saját rendszámát tegyék kerékpárszállítójukra. Aztán jött a szürke rendszám, ami egyszerűbb igényelhetőséggel marad is, de már az áthelyezés sem tilos.


Miként az az NFM oldalán olvasható, Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Belügyminisztériummal egyeztetve, a kerékpárosok kérésének megfelelően javaslatot tett a szürke rendszám szabályozásának módosítására. A kormány elfogadta a kezdeményezést, így a jövőben nem lesz szükség a kerékpárszállító eszköz műszaki szemléjére, egyszerűbb és olcsóbb lesz a kiváltás folyamata. A szürke rendszámot az okmányirodákban lehet igényelni, a legyártást követően pedig ugyanott lehet átvenni.
Hirdetés
Szintén fontos fejlemény a kerékpárosok számára, hogy a szabályozás kiegészítése egyértelműen kimondja: a gépkocsi hátsó, fehér rendszáma áthelyezhető a kerékpárszállító eszközre.
A kormánybiztos javaslatára törvénymódosítással kiterjesztik a szürke rendszám értelmezését is, így tehát a vonóhorogra szerelhető eszköz szabályozása a hasonló módon szállított egyéb tárolókra, például az ún. boxokra is vonatkozik majd.
A rendeleti szintű változások megjelenése a közeljövőben, hatályba lépésük a kihirdetést követő öt napon belül várható. Révész Máriusz kormánybiztos a Belügyminisztériummal megállapodott arról, hogy a rendőrség a fehér rendszámot átszerelő gépkocsivezetőket addig sem bírságolja meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:48
    Permalink

    Retardált hülyék. Komolyan. Agyba-főbe szivattak mindenkit aki eddig áttette a rendszámot, kitalálták rá ezt a nyomorul baromságot a szürke rendszámmal, erre most belátták, hogy igazából teljesen jó áttenni is a rendszámot, ahogy egyébként az EU-n belül mindenhol már működött és bevett eljárás. Egyszerűen nem értem mi értelme volt ezt ennyi időn keresztül így kezelni, a francnak nem lehetett már az elején meghozni ezt az egész nyomorult rendeletet.

Vélemény, hozzászólás?