Juha Kankkunen vénségére traktoros lett

Fura rekordkísérlet: 130-cal ment a világ leggyorsabb traktorja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Finn összefogással, Nokian gumikon, egy Valtra T234 traktorral és Juha Kankkunennel a volánnál új rekord született traktoros gyorsaságiban.


Ha valaki, akkor Juha Kankkunen tudja, hogy a kigyorsítás a lényeg. Még traktorral is, legalábbis ha sebsaségrekordot akarnak dönteni. A Nokian gumigyár a szintén finn Valtrával fogott össze, hogy a traktorjukkal megdöntség a sebességi Guinness-rekordot.
Hirdetés
Őrültség? Reklámnak mindenképpen jó. Főleg, hogy a finnek egyik legnagyobb ralisát, Juha Kankkunent győzték meg a feladathoz. Lehet, hogy a mezőgazdaági gépkezelői tapasztalata nem neki a legnagyobb, de a sebességről van némi fogalma a négyszeres világbajnoknak. A Nokian Hakkapeliitta TRI-t a világ első téli traktorgumijaként emlegetik, ez a skandináv országokban nyilván fontos szempont. Hogy sikerüljön a rekord, a havas repülőgép kifutón a kijelölt pályát meg kellett hosszabbítani. A Valtra kormányánál Kankkunennel végül a második napon 130,165 km/h sebességet ért el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?