Kabrióként is jön a Mini JCW
Hivatalos: itt a Mini John Cooper Works Cabrio
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A keménytetős változat mellett kabrióként is elérhető lesz a legmérgesebb Mini, a 231 lóerős JCW.
Ledobja tetejét a legsportosabb Mini, a John Cooper Works. Mostantól a 231 lóerő nem csupán az aszfaltot, hanem a hajunkat is tépheti
A háromajtós Mini kapta meg elsőként a JCW változatot, amelyet néhány hónapja már meg is hajtottunk. Ugyanezek a külső és belső dizájnelemek jelennek majd meg a kabrió változatnál is, annyi különbséggel, hogy vászontető lesz a fejünk felett. Az eltérő anyag ellenére a Mini nem szakít a hagyományokkal. A vászonra is rányomtatnak bármilyen mintát, csíkot, attól függően, hogy mit rendelünk. A tető 18 másodperc alatt tűnik el a hátunk mögött, és elegendő 30 km/órára lelassítani, hogy leengedhessük. Csomagtér szempontjából 215 liter áll rendelkezésre.
Ismerős belső. A kétszínű Alcantara ülések jól passzolnak a Mini JCW sportosságához. A tetőről nem tűnik el a dizájn, ugyanúgy rendelhető bármilyen mintázat, mint a keménytetős változatnál