Kalapács alá kerül az első 7. generációs Ford Mustang

A Ford a már bevett szokás szerint a Mustang új szériájának első modelljét is elárverezi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Január végén árverezik el az első szériagyártásban készült hetedik generációs Ford Mustangot. Az amerikaiak a befolyt összeget teljes egészében jótékony célra fordítják.

Január 28-án az arizonai Scottsdale-ben árverezték el az első 7. generációs Mustangot

A Barrett-Jackson árverésén kerül kalapács alá a szerelőszalagról elsőként leguruló 7. generációs Mustang GT. A Fordnál az elmúlt években szokássá vált, hogy az újonnan érkező modellek első példányait árverésre bocsátják és a befolyt összeget jótékony célkora ajánlják fel. Az elmúlt három Mustang GT generációval is így jártak el, valamint a közelmúltban kiadott Mach 1, Bullitt és Shelby GT500 első példányai is erre a nemes sorsra jutottak. Viszonyításképpen utóbbi több mint 1 millió dollárért, mai árfolyamon 358 millió forintért kelt el.

Az új Mustang GT-ben is ötliteres V8-as motor dolgozik 480 lóerővel és 563 newtonméterrel. A hátsó kerekek felé 10 fokozatú automata vagy egy hatfokozatú manuális sebességváltó továbbíthatja az erőt

A mostani árverésből befolyt összeget a Ford teljes egészében a JDRF-nek továbbítja, amely a világ egyik legnagyobb cukorbetegség kutatásával foglalkozó vállalat. A többi Mustangot várhatóan valamikor a nyár folyamán kezdik értékesíteni, egyelőre nehéz lenne megjósolni mennyibe fog kerülni mire Magyarországra ér, a hírek szerint Amerikában 38 ezer dollár környékéről indul.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?