Kamuzott a Hyundai és a Kia, dollármilliói bánják

Hamis fogyasztási adatokkal trükközött a Hyundai/Kia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt két évben 900 ezer Amerikában eladott Hyundai/Kia modellnél csapták be a vevőket - állítólag véletlenül.

Az USA-szabvány szerinti fogyasztási értékekért felelős EPA laboratóriuma még tavasszal fedezte fel, hogy komoly eltérés mutatkozik saját mérése és egy Elantránál megadott gyári adat között. Ezt követően ellenőrizték a Hyundai/Kia konszern összes, Amerikában forgalmazott típusát, s úgy találták, hogy a Hyundai Accent, Azera, Elantra, Genesis és Veloster, illetve a Kia Optima HEV, Rio, Sportage és Sorento esetén hamis fogyasztási értékeket tüntettek fel a dél-koreaiak.
Hirdetés
Kiderült, hogy az elmúlt két évben 900 ezer autónál, értékesített termékeik mintegy harmadánál csalt a két márka. Állítólag az okozta a "véletlen" problémát, hogy a Hyundai/Kia időközben változtatott saját mérési módszerén, s az EPA-szabványtól eltérően vette figyelembe úgy a lég- és gördülési ellenállást, mint az erőátviteli veszteséget.
A koreaiak komoly büntetésre számíthatnak, addig is kárpótolják a megvezetett ügyfeleket, méghozzá úgy, hogy a legközelebbi szervizlátogatáskor rögzítik az autó futásteljesítményét, majd a régiós benzinárral kalkulálva utánaszámolnak, mennyit bukhatott a tulaj a fogyasztási adatok közti differencia alapján. Az eredményt 15 százalékkal megtoldva a pénzt bankkártyán küldik a károsultaknak. Akik már eladták kocsijukat, az adásvételnél lejelentett óraállásból kimatekozva ugyancsak elégtételben részesülnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:58
    Permalink

    Itt csak arról van szó, hogy a Hyundai/Kia által kiadott laboratóriumi fogyasztásadatok nem egyeznek meg az EPA által mért [b]laboratóriumi fogyasztásadatokkal[/b]. Most komolyan azt hiszitek hogy az EPA nem úgy méri meg a fogyasztást mint a gyártók, laborkörülmények között? Nem valós fogyasztást adott meg a Hyundai/Kia, hanem labor-mérést, de az EPA sem valós fogyasztást közölt, hanem labor-mérést.
    Erre érkeznek a kommentek hogy “bezzeg amikor kimegyek a lamboval sajóröcsögére meg vissza…..”.
    Nem azt akarják lemérni, hogy mennyi a valós fogyasztás, hanem hogy a gyári adatokat tudja-e hozni a kocsi a laborban. Ennyi. Most ennél a gyártónál találtak eltérést. Nagy dolog. Egyébként az is hülye, aki az alapján választ autót magának, hogy mit mondott az EPA. Szóval nem hiszem, hogy egy ilyen kiértékelés miatt majd százezrével fogják visszamondani a rendeléseket.

  • 2017.10.30. at 11:58
    Permalink

    Lejárató kampány, ez nem vitás. Ma olvastam pl., hogy az új 535-ös BMW 3000-es dízelmotorral, két turbóval 5,5-6,5-öt eszik. A kombiváltozat! A tesztátlag érdekes módon 11 liter volt! Mutassanak nekem egy olyan autógyárat, amelyik nem manipulál a fogyasztási adatokkal!!! Kamu az egész és a labor-méréseknek közük nincs a valósághoz. Cél a fogyasztók megtévesztése és az eladások növelése…

  • 2017.10.30. at 11:58
    Permalink

    A cikk nem közli a teljes igazságot, kissé szenzációhajhász. Más oldalon lehetett olvasni, hogy:

    “átlagfogyasztás vegyes ciklusban 2-3 decivel több 100 kilométeren, mint a megadott érték”

    Azt hiszem, mi Európában örülnénk, ha a szabványos mérési ciklus ennyire közelítené a valóságot.

  • 2017.10.30. at 11:58
    Permalink

    én is szeretnék 186 forintért 1 liter benyát kapni :)))
    átszámolva annyiba kerül 1 liter Virginia államban 🙂
    (221.65ft-os középárfolyammal számolva a dollárra, valamint 1 gallon 3.78 liter)

    Kíváncsi lennék ha egy átlag amerikai, aki ott egy gyárban melózik 3 műszakban, eljönne Magyarországra, itt dolgozna gyárba 3 műszakba, megkapja a “fizetését” mit szólna a 408-450 forintos literenkénti benzinárra?
    Elöször átszámolná dollár/gallonra, ami 6.95 dollár/gallon Magyarországon..Majd átszámolná a fizetését dollárra, és ezek után elindulna akár gyalog is Amerikába vissza :)))))

    Unokabátyám itt volt Angliából szeptemberben, és mindent amit vásárolt átszámolt fontra, plusz az ottani havi nyugdíjával vetette össze…Nem volt olyan dolog ami az ő fizetéséhez képest drága lett volna…Aztán átszámoltam fontra a havi bérem, és elé tettem..tudjátok mit mondott: sípszó–sípszó, hogy a -sípszó– tudsz ebből élni? –sípszó–sípszó— stb… 🙁

  • 2017.10.30. at 11:58
    Permalink

    [i]“A nagy USA a bűnözők, orvosok, ügyvédek, katonák, titkosszolgák, bankárok, rendőrök és úgy unblock a szerencselovagok melegágya”[/i].
    Igaz amit írsz, csak arról feledkezel meg, hogy ez más országokra is ugyanúgy elmondható, sőt kis hazánkra ez a megállapítás még inkább igaz.
    Próbálj szerencsét te is, legyél szerencselovag az USA-ban, majd látod mivel jár.

  • 2017.10.30. at 11:58
    Permalink

    Mióta már nem egy dolcsi egy gallon, (a valós lélektani azt hisztem valahol két dollár ötvennél volt) őket is érdekli, és bár nevetségesnek hat, talán még jobban is “fáj” nekik a bő négy dollár, mint nekünk a négyszáz. Nem a reálbért kell számolni, hanem azt hogy mihez voltak szokva. Ha pedig az a tendenciát is figyelembe veszed, hogy az üzemanyag áremelkedés mértéke ott kb kétszeres mint itt, rögtön érthetőbb a dolog. Amúgy meg nekünk is nagyon fájna az élet, ha annyiért kellen lakást venni, mint az USA-ban. Ettől persze az életszínvonal változatlanul magasabb, épp ezért tudnak úgy – új – autót választani, hogy kevesebbet egyen. “Futja a spórólásra.”

  • 2017.10.30. at 11:58
    Permalink

    Nem csak Amerikában kellene megszorongatni a gyártók tökét! Itt az autós tesztek során bemondják a gyári adatokat,megszoktuk hogy bemondják,majd legyintenek és jópofán tovább megyünk.Valahogy természetesnek vessük hogy az arcunkba hazudnak a gyártók. Miért is?

  • 2017.10.30. at 11:58
    Permalink

    ÁÁÁ, az átlag amerikai nem foglalkozik kocsija üzemanyag fogyasztásával. Azért nem, mert ott a családi költségvetésben ez egyszerűen nem tétel.

Vélemény, hozzászólás?