Károly lesz az új kis Opel

Viszlát Chevrolet Spark, hello Opel Karl!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az alapító Adam Opelnek volt egy Carl nevű fia, az Opelnek meg az Adam után lesz egy Karl nevű kisautója is. Kvázi Agila-utód tán olcsón.


Kiderült, milyen nevet kapott az Opel olcsó(nak) szánt kisautója: az Adam és a Corsa közé pozicionált városi kisautó valamiért a Karl nevet kapta. Vauxhall-jelvényes párját Vivának fogják hívni. Károly Ádám legidősebb fia volt, mármint Carl von Opel az alapító Adam Opelé - ennyit az etimológiáról.
Hirdetés

Az ötajtós, ötüléses, 3,68 méter hosszúnak, szóval meglehetően rövidkének várható Karl az Adam és a Corsa közti űrt, illetve hát az Agila leszármazottjának szerepét hivatott betölteni, de persze nem nálunk, nem Esztergomban gyártják majd, mint az Agilát és Suzuki-testvérét, a Wagon R-t. Premier jövő máciusban, Genfben, forgalmazása 2015 nyarán startolhat állítólag Dacia-áron, a Sanderóval rivalizálva. Még csak a mellékelt képféleségeken és az alábbi ízelítő kirakós videón látható, hogy kb. miként mutathat. Padlólemeze a még nem ismert új Chevrolet Sparké, amit mifelénk ugye nem is hoz a GM.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?