Kell az önvezető funkció a Teslába, nagyon leköti a figyelmet

Több mint fél percig lekötheti a sofőrt a Tesla érintőképernyője, de más modelleké is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába sztároljuk a Teslát vagy akár a Ford Mustang GT-t, közös bennük - és még számos egyéb modellben -, hogy átlagon felüli módon képesek elvonni a sofőr figyelmét.

A legtöbb ember ámulattal nézi a Teslák hatalmas, tabletszerű érintőkijelzőjét, pedig az amerikai AAA autóklub által, egyetemi kutatók bevonásával és 130 sofőrrel, valamint 30 autómodellel készített tesztje szerint a Tesla Model S infotainment rendszere azok egyike, ami túlzottan, akár 40 másodpercre lekötik a vezető figyelmét.
Vizsgálták azt is, hogy mely funkciók vonják el leginkább a sofőrt a vezetéstől. Egy kicsit már csupán a zenehallgatás is, a rádióadók közötti váltogatás pedig közel annyira, mint valakinek a felhívása. Aztán jön az üzenetküldés, s még annál is rosszabb a navigáció kezelése, ahhoz ugyanis nem is tudjuk a látótérbe húzni a készüléket, az jellemzően fixen a műszerfal közepén van, ellenben folyamatos figyelmet igényel.
Hirdetés
Az amerikai felmérés természetesen amerikai piacos modelleket vizsgált. Arra jutott, hogy a vizsgált 30 autóból a következő 7 modell vonja el csupán mérsékelten figyelmét: Chevrolet Equinox LT, Ford F-250 XLT, Hyundai Santa Fe Sport, Lincoln MKC Premiere, Toyota Camry SE, Toyota Corolla SE, Toyota Sienna XLE. A Cadillac XT5 Luxury, Chevrolet Traverse LT, Ram 1500, Ford Fusion Titanium, Hyundai Sonata Base, Infiniti Q50 Premium, Jeep Compass Sport, Jeep Grand Cherokee Limited, Kia Sorento LX, Nissan Maxima SV és Toyota Rav4 XLE modellek már jelentősen, míg az Audi Q7 QPP, Chrysler 300 C, Dodge Durango GT, Ford Mustang GT, GMC Yukon SLT, Honda Civic Touring, Honda Ridgeline RTL-E, Mazda3 Touring, Nissan Armada SV, Subaru Crosstrek Premium, Tesla Model S és Volvo XC60 T5 Inscription modellek nagyon jelentősen kötik le vezetés, pontosabban nyomkodás közben a sofőrt. Természetesen számos olyan modell található a vizsgáltak között, amelyek nálunk is kaphatóak, az utóbbi csoportból ilyen például a Ford Mustang, a Honda Civic, a Mazda3, a Tesla Model S és a Volvo XC60 is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.03. at 18:12
    Permalink

    az senkinek sem fordult meg a fejében, ha már ilyen nagy monitorokat gyömöszölnek a müszerfalra, hogy akkor a háttérre egy kamera mutatná az utat? tehát a műszerfalon látnánk az utat a kezelő egységek pedig widegetként rajta lennének a képernyőn, de jól kivehető színnel írva, stb. és miközben babrálja az ember a menűket addig a képernyőn látja az utat.
    éjjel pedig éjjel látóval lenne fun.

Vélemény, hozzászólás?