Kellemes meglepetés a Toyota villany-hétülésese!

Kellemes meglepetés, már amennyiben nem akar vele messzire utazni a család

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy kis hatótávparával indult az ismerkedés a Toyota fogadott gyermekével, ám adaptálódva a villanyautós sajátosságokhoz, gyorsan kedvelhetővé vált a masina.

Variációk egy témára: Toyota köntösben a Stellantis egyterű
Szerencsére a Toyota nem szedte le palettájáról a Stellantis-tesók belsőégésű motoros változatát, persze azért a japánok is kínálják villanymotorral a furgon alapú egyterűt. Korábban járt nálunk a Peugeot emblémás változat, amit Kornél el is vitt szépen országot járni. Ahogy az várható volt, ebben nem remekelt a jármű, egész egyszerűen azért, mert kevés az akkumulátor kapacitása hosszú utakra. A Toyotával azonban más megközelítéssel álltunk a dologhoz, magyarán csak városban, illetve az agglomerációban használtuk, így pedig már mindjárt más a baba fekvése.
A hosszú tengelytáv majdnem 3 métert jelent (2975 mm)
Mivel a Stellantis platformjára épül a Proace City Verso – utóbbi szavacska jelöli a személyautó változatot – nincsenek nagy különbségek a dizájnban. Természetesen a Toyota a saját képére faragta az autó orrát, így egyedi hűtőmaszkot, fényszórókat és lökhárítót kap, illetve a hátsó lámpák rajzolata is eltérő a testvéreihez képest, de ennyi. A sziluett továbbra is árulkodik arról, hogy egy dobozos furgon az alapja, viszont ez egyáltalán nem hátrány, sőt.
Hátul a lámpabura egységes, de benne a fények rajzolata eltér a platformtársaktól
Bent ugyanis nagyszerű a térkihasználás, illetve maga a tágasság. Itt is igaz, hogy egyből felismerhető a Stellantis platform, persze a multifunkciós kormánykerék közepén Toyota logó trónol. A lényeg viszont az, hogy minden könnyen kezelhető, talán csak a központi érintőképernyőért kell nyújtózkodni kicsit a sofőrülésből. Azonban annak menürendszere is logikus, gyorsan megszokható, és szerencsére a klíma külön konzolt kapott, fizikai gombokkal. Az ülések között ott a mély tárolórekesz, de mindenfelé „belebotlunk” egyébként tárolóhelyekbe, még a plafonon is.
A szokásos Stellantis látkép fogad bent is
Az üzemmódválasztó kissé felesleges
A HUD jó szolgálatot tesz, még akkor is, ha nem a szélvédőre vetített
Ülésből hét található az autóban, hiszen ez a hosszú változat 4,75 méteres hosszúsággal, 1,8 méteres szélességgel és szintén 1,8 méteres magassággal. Leghátul akár még átlagos termetű felnőttek is elférhetnek, azonban így a csomagtér szinte nulla. Persze kiszerelhetőek a leghátsó ülések, a középső sort lehajtva így teljesen vízszintes rakódótér alakítható ki, sőt még a jobb első ülés támlája is teljesen lehajtható. Szóval a klasszikus egyterűs variálhatóságot adja a Proace City Verso, viszont az ülések kialakítása, párnázottsága is inkább a rövidebb utakon marad kényelmes.
Hirdetés
Az ülések inkább csak rövid távon nyújtanak megfelelő kényelmet
Leghátul akár átlagos termetű felnőttek is elférnek. Persze nem a legnagyobb kényelemben
Akkor jöjjön is a hajtáslánc. A platformtársakból ismerős 136 lóerős, 260 Nm forgatónyomatékú villanymotor hajtja a City Versót is, ami tökéletesen elegendő az üresen 1,8 tonnás jármű mozgatásához. Villanyautóhoz híven nagyot ugrik, egyből jön a nyomaték. Kellemes vezetni, jól érzékelhető minden sarka a dobozformának hála. Parkolóradarral, tolatókamerával rendkívül egyszerű vele parkolni is, szóval ügyesen mozog városi környezetben. Nem túl steril egyébként sem a kormányzás, sem a rugózás, szóval tényleg jó vezetni, viszont a városi felhasználást sem véletlenül hangsúlyozom. Az 50 kilowattórás akkumulátor a gyári adat szerint 260 kilométerre elegendő, ám télvíz idején ez inkább 220-230 kilométer. Városban! Mert autópályázva, messzire utazva valószínűleg ugyanazt tapasztaltuk volna, mint az e-Rifter esetében. Viszont a klasszikus „agglomerációs ingázásos” felhasználással meglepően jó szolgálatot tett az autó. Villámtöltéssel akár fél óra alatt is fullra tölthető, utcai oszlopról 11 kilowattal pedig 4-5 óra alatt.
Főleg városi használattal 220-230 kilométer lehet a hatótáv
Úgy vélem tehát, hogy bizonyos felhasználási módokra alkalmas lehet a Stellantis villany-egyterűje. Ám, ahogy az elején említettem a Toyota szerencsére belsőégésű motorokkal is kínálja még, ami óriási versenyelőny a számára. Ugyanis teljes felhasználási értékű autó ezekkel lesz a Proace City Verso. Nem mellesleg olcsóbb is, mint a villanyhajtású változat. Hiszen EV-ként 17,1 millió forintról indul rövid tengelytávval, a hosszabb és tágasabb pedig legkevesebb 18,9 millió forintért vihető haza. Ami néhány extrával megtoldva máris 19 millió forint feletti árat eredményez.
Sajnos brutálisan drága villanyhajtással

Értékelés
Pozitív
Jól variálható, környezetkímélő, kellemes vezetni
Negatív
Nagyon drága
Árak
Tesztmodell alapára
17 100 000 Ft (2023.02.20.)
Tesztautó ára
19 105 000 Ft (2023.02.20.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
101 kW (137 LE)
Nyomaték:
260 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,2 s
Végsebesség:
135 km/h
Méretek
Hosszúság:
4753 mm
Szélesség:
1848 mm
Magasság:
1810 mm
Saját tömeg:
1820 kg
Össztömeg:
2440 kg
Tengelytáv:
2975 mm
Karosszéria-kivitel:
Egyterű
Csomagtér:
806-2963 l
Motor és váltó
Motor:
Villanymotor
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
260 Nm
Teljesítmény:
101 kW (137 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
135 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,2 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?