Kellemes piknik a zöldben – Salon Privé 2010 Londonban

Szuperautók a botanikában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szuperautók és történelmi Jaguarok felvonulása tette emlékezetessé az idei Salon Privé-t. Gazdag londoniak ismerkedtek az új szuperautókkal.

Mifelénk a mi anyagi körülményeinkhez képest különlegesnek tartott autóknak is kiállításokat szerveznek, ehhez képest Londonban egy könnyed piknik keretében ismerkedhetnek meg a jövő évi választékkal azok, akik tényleg megengedhetnek maguknak egy ilyen járművet. A Salon Privé elnevezésű rendezvényen nem csak láthatók, de meg is tapogathatóak a kiállítási tárgyak, sőt még próbaülésre is lehetőség van – és természetesen rögtön ki is lehet választani az embernek legjobban tetsző színkombinációt. Ami újdonság az idén, hogy nem csak a legdrágább és leggyorsabb autókat hozták el a The Hurlingham Club zöld gyepére, de kisautók is voltak. Az Audi A1-es életképes alternatíva azok számára, akik gyakran mennek be Londonba, és nem szeretnének órákon át parkolóhelyet hajkurászni, az Atomik 500 a maga 300 lóerős elektromotorjával meg egy külön kategóriát képvisel. Nézzék meg a galériában található képeket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?