Kemény lesz: gyorsulási verseny és országos dízelautó találkozó

Poco Loco Gyorsulási Verseny és Smoke&Charm első országos dízelautó találkozó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Írd fel a dátumot, jegyezd meg a helyszínt, nyerj jegyet tőlünk!

A korom legyen veletek! - e felszólítással invitálja a Poco Loco Gyorsulási Verseny és Smoke&Charm első országos dízelautó találkozó szervezőbizottsága a látogatókat május 16-ára a kiskunlacházi repülőtérre.
Füstjelek alapján biztosan nem lehet majd eligazodni a helyszínen. Összezavarnak minden Kiskunlacháza környékén lakó indiánt, ugyanis olyan füstöt kapnak, amiből tutira nem olvasnak ki egyetlen épkézláb üzenetet sem.
A DragRacing.hu csapata és a Smoke&Charm TDI Club összefogásában megrendezésre kerülő versenyen minden dízel autóval és természetesen minden egyéb autóval is lehet majd nevezni a gyorsulási versenyre. Komoly összecsapásokra és persze a TDI, valamint a VTEC-fanatikusok harcára egyaránt számíthatunk. Ha a gyorsulás kellően az egekbe hozta már az adrenalin-szintedet, akkor fokozd tovább az élvezetet azzal, hogy beülsz Magyar Tomi Terror Benz névre hallgató drift autójába és egy jó kis drift taxizás keretén belül megtapasztalhatod, hogy milyen őrült tempóval keresztbe menni.
Drift után se pihenj egy pillanatra sem, ülj be Shrek mellé és próbáld ki, hogy milyen 402 métert megtenni úgy, hogy a pillekönnyű kasztnit hihetetlen tempóval tolja a nitrós 1.9 PD TDI. Garantáljuk, hogy olyan élményben lesz részed, ami után egy jó ideig erről mesélsz majd a haveroknak (hetek múlva is remegő lábakkal).
Ha kellően bevállalós vagy és nem vagy híján a humornak sem, akkor nevezz be a Tuner Jóska versenyre. A játék lényege az, hogy a zsűri elé járulásig a leginkább „fel kell jóskásítani” a vasadat. Ereszd szabadjára nyugodtan a fantáziád, használj neonszalagot, jöhet a jó öreg dobókocka a tükörre, minden, ami elég „jóskás”. A legjóskásabb autó természetesen magas jutalomban részesül majd.
A nap egyik csúcspontjának ígérkezik a kormoló verseny. Amiért az utakon szidnak, azért itt csak pontokat és díjakat kaphatsz. Végre te lehetsz a legkormosabb széles e vidéken. Ha úgy érzed majd, hogy egy picit sok már a korom, akkor mondogasd azt magadnak széles mosollyal: szépre száll a füst.
Hirdetés
A rendezők várnak mindenkit május 16-án a kiskunlacházi reptéren - profi gyorsulási versenyzőkkel és erős autóikkal, motorjaikkal, rengeteg dízel autóval és játékokkal. Jegyek elővételben[/url] 2400 forintért kaphatók, a helyszínen már 2500 Ft fizetendő értük. Nevezni itt lehet. A reggel 8 órakor kezdődő esemény minden infója pedig Facebook oldalán[/url] követhető nyomon. [urlap]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:37
    Permalink

    Töröltek is. Szerencsére sikerült kiprovokálnom. Ez volt a célom, örülök, ha egyetértesz velem.
    Szerintem meg a hozzászólást kellene értelmi szinthez kötni, Csak akkor te nem írhatnál semmit cuncimókus, tudod? Mi meg rajtatok szórakozunk jól. :-DDD

  • 2017.10.28. at 18:37
    Permalink

    Katona úr,ezeknél a kommenteknél sokkal durvábbakra hívtuk fel a figyelműket jó párszor,és a fülük botját sem mozditották csak mosták kezüket és a szánalmas moderálási elveikre hivatkoztak.Mi történt most????

  • 2017.10.28. at 18:37
    Permalink

    Érdemes volt írnom egy törlendőt, hogy ezt a gyökeret kitöröljétek. Mert magadtól Mátyás ez valahogy sosem jön össze. Töröld ki ezt is b+.

Vélemény, hozzászólás?