Kémfotókon a Lexus NX

Az RX alatt is piacot akar magának a Lexus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hisszük vagy sem, a Lexus rengeteg megrendelést kapott a CT 200h-ra. Mivel megnövekedett a kereslet a kisebb szabadidő-autók iránt, ezért a cég ki akarja tölteni az űrt a crossover RX és a kompakt CT között.

Kompakt crossoverrel kíván még több kuncsaftot fogni a Lexus, s erre a feladatra az egyelőre NX névre keresztelt járművet teszteli a cég. Az erős álca alatt egy CT karosszériája lapul kissé megemelve és valószínűleg fiatalosabb külsőbe burkolva. A nagyobb testvérei szép új ruhát kaptak, tele vannak dinamizmussal - ez ráfér már a frissített CT-re és az alapjaira épített NX-re, amely egyértelműen a fiatalabb vásárlók kegyeiért indul majd harcba - főként Amerikában.
Hirdetés

A pletykát erősíti, hogy a japán cég már levédte az Egyesült Államokban az NX 200t és az NX 300h nevet. Az egyik egy kisebb lökettérfogatú négyhengeres benzines turbómotort kap, ami egyedülálló lesz a Lexusok között. A másik egy 2,5 literes Atkinson ciklusú benzinmotor és villanymotor kettősét, utóbbi hagyományos nikkel-metálhidrid akkumulátorból táplálkozik majd. A kocsit Németországban kapták lencsevégre belga rendszámmal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:57
    Permalink

    Engem ez az álcázás izgat már régóta. Mi értelme van? Tényleg azt hiszik, hogy így nem látszanak a finom ívek, vagy megzavarja a fejlett CMOS, CCD-ket, esetleg zebrák között elvész? Mennyi ennek a felára? 🙂 Gyárilag gondolom több mint az autónak, de egy fóliás mit mondana?
    Két hasznos tulajdonságot azért kinézek belőle. Nagy melegben ennek lehet a legnagyobb passzív hűtése. Ilyen senkinek sincs (Mo-n). 🙂

    Érdekes ez a nikkel-metálhidrid akkumulátor. Piszkosul jó lehet, ha még mindig ezt használja a legfejlettebb gyártó.

  • 2017.10.30. at 01:57
    Permalink

    “Hisszük vagy sem, a Lexus rengeteg megrendelést kapott a CT 200h-ra” Nem hisszük. 2012-ben több mint 7000-rel csökkent a CT-k értékesítése, így már 45ezer alá esett globálisan. Ez az autó azért születik, hogy a feles kapacitást ki tudják használni.

Vélemény, hozzászólás?