Kémfotón a Porsche, ami 150-nel tud menni. Vagy 325-tel

A Nordschleifén is nagyon gyors a hibrid Porsche

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hogy, hogy nem, lencsevégre kapták a hibrid Porschét, és pár olyan adat is kiderült róla, amit eddig még nem tudtunk.

Alig pár nappal azután, hogy először láthattunk róla hivatalos képeket, máris kémlencsevégre kapták a Porsche 918 Spyder szupersportautót - ezúttal targatejét ledobva.
Kiderült, hogy a korábban olvasott "4 liternél nagyobb hengerűrtartalmú V8-as" kitétel egy 4,6 literes, percenként legfeljebb 9000-et forgó blokkot takar, és az is, hogy a 770 lóerő összteljesítményű, 750 Nm-es csúcsnyomatékú, 7 fokozatú PDK váltós első Porsche-hibrid tisztes 7:22 perc alatt száguldott körbe a Nürburgringen, 100-ra 3 mp alatt gyorsul (a Carrera GT vonatkozó adatai 7:32 és 3,9). Tűkön ülő tulajdonos-jelöltjei leghamarabb a jövő év második felében guríthatják haza néma boldogságban, akár - hihetetlen - 3 liter/100 km vegyes fogyasztással.
Hirdetés

További - vicces - számok, hogy a 195 millió forintért rendelhető 918 plug-in hibrid tisztán elektromos üzemmódban 25 km megtételére lehet képes maximum 150 km/h-s tempóval, míg "mindent bele" üzemmódban és nem 3 liter benzint kortyolgatva 325-ös sebesség is elérhető vele. A választható üzemmódok egyébként E-Power, Hybrid, Sport Hybrid, Race Hybrid és Hot-Lap, azaz gyorskör.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?