Ken Block most Londonban mókázott – lett is balhé belőle

Kegyeletsértőnek nevezték a Top Gear új forgatását

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikai turisták érkeztek Londonba. A Top Gear új műsorvezetői felforgatták a város rendjét, és balhét hagytak maguk után.


Dübörög az élet a Top Gear körül. Miután kirúgták a mesterhármast a BBC-től, új csapatot állított össze a szerkesztőség. Azt hiszem, senki sem vár túl sokat az új Top Gear sorozattól, hiszen a Jeremy Clarkson, Richard Hammond, James May trió nélkül nem lesz már az igazi. A BBC úgy tűnik látvánnyal szeretné kompenzálni a nézőket, hiszen nemrég lezáratták London utcáit, hogy Ken Block Hoonicornjával, a V8-as, 845 lóerős Mustanggal csapathassanak rajtuk. Biztos olcsó dolog a világ egyik legforgalmasabb városának csomópontjait lezáratni.
Már az is ismert, hogy többek között Matt LeBlanc is műsorvezető lesz, aki most az anyósülésen integetett Block mellett. A forgatáshoz mindenféle csúcstechnikát használtak, sőt még a hadsereget is bevonták Chinook helikopterekkel. Block instagram fotói alapján még utaztak is a helikopter hátuljában a Mustanggal. Nagy élmény lehetett a londoni lakosoknak, és durva, ahogy ordít a V8 a szűk utcákon. Az embereknek mégsem ezzel volt bajuk. A probléma sokkal inkább brit. Nekik más az értékrendjük és nagyon büszkék múltjukra, amit megőriztek. A nagy autózás közben a brit háborús halottak emlékművét, a Cenotaphot is érintették. Az itt való hangoskodást és forgást egyenesen kegyeletsértőnek bélyegezte Richard Kemp, a hadsereg egy korábbi parancsoka. Az emlékmű egy jelképes temető, ezért a britek szeretnék, ha az itt forgatott jelenetek nem kerülnének adásba. A BBC csapata így újra bocsánatkérésre kényszerült, bár hozzátették, hogy a Cenotaph eredetileg sem szerepelt a tervek között.
Hirdetés

Több videó is felkerült a YouTubera Ken Blockról és a Hoonicornról. Azért valljuk be, arany élete van ennek a Kennek. Annak ellenére, hogy természetesen lezárt utakon forgattak, az egyik videóban épp esküvő van a háttérben. Biztos maradandó emlék lehet, mikor a násznép előtt forog a Mustang, bár a nagyszülők nem igazán értékelnék.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    “Szegény” BBC csöbörből vödörbe került ezzel a műsorral 🙂 . Pedig az ötlet nem volt rossz én inkább az útlezárások miatt bosszankodtam volna. Ken már sokszor bizonyított, szívesen megnézném a budapesti utcákon is, bár oda inkább terepjáróval kellene jönnie 🙂 . Még az arabok sem problémáztak rajta, az igazi britekre jellemző ez a konzervatív hozzáállás, nem is lehet mást várni tőlük 🙂 . A bolhából elefánt tipikus esete 🙂 .

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Úgy tűnik, a Top Gear elképzelhetetlen botrányok nélkül. Nekem egyrészt fura, hogy egy amerikai színészt műsorvezetőnek választottak egy ikonikus brit műsorba, másfelől pedig jó, mert az amerikai életérzést, lazaságot bele tudja majd vinni. Azért Clarksonra eléggé illett a “felfuvalkodott hólyag” kifejezés, bár May-en és Hammondon ez nem látszott annyira.

Vélemény, hozzászólás?