Kéne a Dacia-kerekű AMG Merci?

Virtuáltuning visszafelé: sportkocsik fapadosan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

X-Tomi új területen mutatta meg magát. Szupersportkocsik fapados változatát készítette el. Lamborghini, McLaren és Ferrari lemezfelniken.


Kedvenc viruáltunerünk és honfitársunk, X-Tomi megint bekerült a nemzetközi autós sajtóba. Általában különféle modellek még meg nem jelent változataival arat sikert, de a hagyományos virtuáltuning is megy még. A mester saját szavai szerint: "Elképzeltem, milyen lenne néhány, ma kapható menő sportkocsi, "lecsupaszítva". Lemezfelnikkel, ballonos gumikkal, fényezetlen karosszériaelemekkel (lökhárítók, küszöbborítás, tükrök, kilincsek), spoilerek nélkül, narancs indexburákkal, egyszerű fekete beltérrel. A végeredményt itt láthatjátok."
Hirdetés


Áltában a felturbózott, a gyárinál jobb megjelenésű átlagautókhoz vagyunk hozzászokva, ez itt viszont épp a fordítottja. Szupersportkocsik és sportautók sosem létezett fapadkivitelben. A legszebb az egészben, hogy többnek egészen jól áll az átalakítás. A lökhárítókat befeketíteni nem akkora ötlet, na de a gyárak ma már nem nagyon kínálnak lemezfelniket az ilyen kocsikhoz, így a legtöbbre X-Tomi valami kisteherautósat műtött. A sárga Mercedes-AMG GT-n például felismerhető az alapkivitelű Dacia Duster, amúgy egész csinos, ezüstre fújt kereke, a Lamborghini Huracán alá meg a Volkswagen Multivan Startline kerekei kerültek némileg felnagyítva. Az új Mazda MX-5 és az Alfa Romeo 4C osztozik a korábbi VW Caddy/Transporter alap papucsain. Érdekes, hogy a sportkocsigyártók közül egyedül a Subaru BRZ/ Toyota GT86 kínál ezekhez hasonló, gyárilag lecsupaszított, direkt tuningalapnak szánt változatot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?