Kényelmes családtag – Citroën C5 Aircross

Fizetett hirdetés

Villámpróba: Citroën C5 Aircross PureTech 180 S&S EAT8 Shine

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Általában dízelmotorral kapjuk a PSA termékeket, de egyre fontosabb a piac számára a benzinmotor, most pedig a nagyobbat, a teljesen új 1,6 literes turbóst sikerült próbálnunk, amivel még kényeztetőbb a C5 Aircross.


Az idén éppen 100 éves évfordulóját ünneplő Citroën történelmében mindig is fontos szerepet töltöttek be az általában a paletta csúcsán szereplő szedán, vagy épp limuzinszerű csapotthátú modellek. A temérdek legenda után mára oda jutott a PSA csoport almárkája, hogy egyetlen lépcsőshátú, a C-Elysée szerepel csupán a kínálatban, legalábbis Európában.

A csúcsmodell tehát már nem limuzin, hanem a kor legnépszerűbb kategóriájából adódik, vagyis SUV.

Hogy meddig crossover és honnantól SUV, azt nehéz megállapítani, kössük magunkat a kommunikációhoz, ha a gyártó szabadidő-autónak nevezi, akkor legyen az. Technikailag azonban nem szabad feltétlenül azonos szinten emlegetni azokkal a modellekkel, ahol valamiféle összkerékhajtást kínál hozzá a gyártó, szerencsére a C5 Aircross tulajdonosoknak erre nincs is igazán szükségük.
Van azonban temérdek más, ha lehet, fontosabb megoldásra. Ilyen a különleges külső megjelenés, az extravagáns, semmihez sem hasonlítható belső, vagy épp az utazási komfort. Ezek mindegyikének tökéletesen megfelel a C5 Aircross, ha csak ránézünk, nehéz összekeverni bármivel a piacon. Márkán belül már vannak egyezések, annyira azért nem különítették el a formát, mint anno a C6 esetén, de számtalan részletén látszik messziről, hogy nem a C3 Aircrossról, végképp nem a Cactusról van szó. Méretei nem épp szerények, az orra magas, rajta kettéosztották a Shine szinten alapáras, teljesen ledes fényszórókat, optikailag az egész autót magasra húzzák a fényezetlen műanyag elemek és játékossá teszik a színes kiegészítők. Ennyi kis extrával már messze nem flottás autó jut róla eszünkbe a fehér fényezés miatt, így igazán kerek a C5 Aircross megjelenése.

A PSA nagy művész, ha egymás mellé állítjuk az EMP2 padlólemezre épülő autókat, legyen az Peugeot, Opel, vagy Citroën, esetleg DS, meg nem mondanánk elsőre, hogy lényegében ugyanarról az autóról van szó.

Pedig minden említett márkánál van azonos méretű, mint a C5 Aircross, ott a 3008, a Grandland X és a DS 7, de mindegyik modell nagyon különböző családtag, és ez itt az igazi lényeg.
A C5 Aircross olyat tud, amit a többi nem; jó a futóműve. A hidropneumatikus megoldást elvetették ugyan, de kitaláltak mást, amivel hasonlóan kényelmessé tehetik. A lengéscsillapító a lengéscsillapítóban elv nem túlzóan drága megoldás, mégis döbbenetesen más karaktert képes kihozni a kényelemből. Nem mellesleg képes elrejteni a hátsó csatolt lengőkaros futómű bénázásait, amire a DS 7-en kívül mindegyik említett modell hajlamos. Egy hátrányát érezni, indulásnál erősen megsüllyed a C5 Aircross hátulja, de ha ez az ára a végtelenül kényelmes és suhanós futásnak, ám legyen. A jó futómű mellé pontos kormányzás jár, a volán nem is fordul sokat, ebben egyébként elég sok hasonlóságot érezni a többi PSA termékkel, kis mozdulatokkal terelgethető ez a nagy test.
Hirdetés

Motorok terén most egy kicsit nem jó a dízeleknek, ennek ellenére a legtöbb importőri tesztautót gázolajossal kapjuk. A most próbált példány viszont benzines, a Citroën M5 jóvoltából pedig egy csúcsverziót próbálhattunk, vagyis nem az 1,2-es háromhengerest, hanem az 1,6-os turbóst. Még mielőtt ijesztgetnénk egymást,

a PSA leszámolt a BMW-féle 1,6-os Prince motorral és alapjaiból fejlesztette az új 1,6-os PureTech benzinmotort, mely négyhengeres.

Teljesítménye 180 lóerő, amit 5500-nál teljesít, de ami fontosabb, hogy 250 Nm nyomatékát már 1650-es fordulatnál produkálja. Az erőt a 8 fokozatú japán Aisin automata váltón keresztül lágyan, akadásmentesen adja le, az elindulások hasonlóan puhák, akárcsak a futómű. A hagyományos bolygóműves váltó eddig mindegyik motorhoz telitalálatnak tűnt, nincs ez másként a 180 lóerős csúcs benzinessel sem, aminek a hangja elenyésző, az utastérben leginkább egyáltalán nem hallani.
Ha már utastér, ebben is meglehetősen különleges a C5 Aircross, hiszen 580 literes, duplapadlós csomagtartója mellé három különálló, sínen csúsztatható hátsó ülést ad. Ezekkel 720 literre növelhető a raktér, mindhármat ledöntve pedig 1630 literes a teljes csomagtér. Hátul csak a két szélső ülés kap isofix gyerekülés rögzítőt, praktikus tárolórekeszekből viszont nincs hiány. A dizájn is meglehetősen egyedi, a szürke bőr betétekből vastagon szivacsozott ajtókárpiton könyöklők is készültek. Az első ülések kialakítása egészen egyedi, tömés különlegesen puha, formázása miatt viszont kellőképpen tart.

Inkább tűnik formázott fotelnek, mint autóülésnek, de ez itt működik, nagyon jó ülni a C5 Aircrossban.


A látvány is remek, alapáras a 12,3 colos digitális műszeregység, mely hiába konszerntermék, teljesen egyedi grafikát kap. A multimédia a jól ismert rendszert használja, szépen szól a hifi, a megszokott helyen találjuk a kapcsolókat, a teljes tetős, nyitható panorámaablaktól pedig még zord időben is remek a hangulat odabent. A Shine felszereltségű tesztautóból csak a parkolóasszisztens hiányzott, a szereplő vezetéstámogatók hada, mint például az aktív sávtartó, táblafelismerő, vagy a vészfékrendszer már alapáron jár. Az Emil Frey csoporthoz tartozó Citroën M5 kereskedéstől kapott tesztautó Shine felszereltségével, 300 000 forintos kedvezménnyel most 9 790 000 forintért vihető haza a csúcsmotoros C5 Aircross.

A karosszéria merev, a hangszigetelések a PSA-tól megszokottan hatékonyak, az utazás és a vezetés is elég pihentető.

Az azonos alapokra épülő családtagjai közt a legkényelmesebb, de a kategóriában sem találunk könnyen olyat, amiben pihentetőbb lenne az utazás, vagy a vezetés.
Árak
Tesztmodell alapára
9 790 000 Ft (2019.03.14.)
Tesztautó ára
9 790 000 Ft (2019.03.14.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
134 kW (182 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
250 Nm 1650 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,2 s
Végsebesség:
219 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4500 mm
Szélesség:
1840 mm
Magasság:
1670 mm
Saját tömeg:
1430 kg
Össztömeg:
1990 kg
Tengelytáv:
2730 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
580-1630 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6d-TEMP
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
250 Nm 1650 1/min-nél
Teljesítmény:
134 kW (182 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
219 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,2 s
CO2-kibocsátás:
129 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?