Kerékpárutat takarító hókotrót sodort el a vonat

Komárom felé egy osztrák vonat vitte el a magyar hókotró farát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Furcsa szerencsétlenség történt tegnap, egy kerékpárutat takarító hókotró rekedt a vasúti kereszteződésben. Személyi sérülés nem történt.


Először a 444.hu jelentette meg azt a fedélzeti kamerás videót, ami mutatja, miként tegnap egy Komáromban a vasúti kereszteződésben rekedt hókotró sofőrje küzd a jármű elmozdításával. Kiszáll, integet a vonatnak, majd visszaszáll, nyilván tesz egy utolsó próbát a jármű elmozdítására, ám nem jár sikerrel, az osztrák ÖBB vonat úgy sodorja el a kotró farát, hogy abban a sofőr benne ült. Szerencsére ő megúszta a balesetet, a jármű nem.
Hirdetés


Ha jól megnézzük, a kotró nem is az úttesten tartózkodott, a leírások szerint a kerékpárutat takarította, a rendőrségi közlemény szerint még szabad jelzésen haladt át, ám a normálnál nyilván lassabb tempója miatt nem ért át. A Mávinform tájékoztatása szerint a baleset az almásfüzitői állomásnál történt, ám az nem okozott nagyobb fennakadást, 5-10, esetenként 15-20 perccel menetidő hosszabbodást jósoltak a szombat délutáni járatok menetideje kapcsán a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?