Készül a McLaren új túrakupéja, itt vannak az első fotók!

Egy 1600 kilométeres túrával fogják felavatni a McLaren új autóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan bővül a McLaren kínálata, méghozzá egy nagy, kimondottan túrakupéval. Ez persze nem zárja ki azt, hogy sportautónak is tökéletes legyen, az első fotók alapján izgatottan várjuk.


Nem nyugszanak a McLarennél azok után sem, hogy bemutatták élőben is az új csúcsmodellt, a hibrid hajtással szerelt, középső vezetőüléses Speedtail sportkocsit. A csúcsgép mellett koncentrálnak egy új, túrakupénak nevezett sportautó fejlesztésére is, amiről most a gyártó adott ki hivatalos kémfotókat. Ezeken már látszik, hogy nagyjából mire is kell számítanunk, természetesen nem adják fel a középmotoros elrendezést ennél a modellnél sem. A hátsó rész egészen magasra került, az orrán szűkre húzott, az eddigi modellekhez hasonló fényszórókat látunk, állítólag ez lesz az egyetlen olyan modell, ami közös vonásokat fog mutatni a Speedtaillel is.
Hirdetés

A teljesítményéről egyelőre nem ejtettek szót, arra azért készülni lehet, hogy a V8-as duplaturbós motor egy változatát építik majd az új modellbe is, és talán még valamiféle hibrid hajtással is készülnek. A modell nem a klasszikus szupersportautó vonalat fogja követni, túrakupéként nagyobb lesz azoknál, értékelhető mennyiségű raktérrel, tágas utastérrel, arról egyelőre nem tudni, hogy kettő, vagy esetleg több személynek. A modell bemutatóját májusban fogják tartani, bizonyításképp, hogy valóban használható teljesértékű utazóautóként, egy 1600 kilométere túrát szerveznek az új modellel a McLaren barcelonai fejlesztőközpontjából a márka angliai központjába, Wokingba, teljes utaslétszámmal és teletömött csomagtérrel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?