Két Alpine A460 prototípus is ott lesz Le Mans-ban

FIA WEC világbajnoki címért küzd az Alpine

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha a közutakon nem is annyira, de a gyorsaságiban továbbra is aktív és meghatározó szerepet kap az Alpine. Le Mans-ban is ott lesznek.


Míg továbbra is tökéletesítik az új Renault Alpine sportautót, addig a versenypályákon igen aktív a francia leányvállalat. A Signatech-Alpine csapat a FIA WEC szezon előtti Paul Ricard-i tesztjét tűzte ki a bemutató időpontjának. Idén már 2 autóval is rajthoz állnak, melyek az Alpine A460 nevet kapták. A csapat egyébként tavaly ünnepelte 60. születésnapját, és a névválasztással is az 1970-ben versenyzett A440-nek szeretnének emléket állítani. Kategóriájuk továbbra is az LMP2 lesz, ám a kasztnit már a 2017-es, zártkabinos szabályok szerint tervezték, hisz jövő évtől ez már kötelező lesz biztonsági okokból.
A két Alpine A460 erejét egy 4,5 literes V8 erőforrás adja majd. A Renault-Nissan együttműködés terméke több mint 550 visz egy 6 sebességes szekvenciális váltón keresztül az aszfaltra. Míg az egyik autó francia alakulattal, addig a másik kínai csapattal fog rajthoz állni. A kínai DC Racinggel való együttműködés nem véletlen, hiszen több Asian Le Mans Series címet is elhoztak már. Ez esetben nem kell attól félnünk, hogy csak egy újabb gentleman pilótákkal teli autó fog körözni a pályán. Az Alpine azt is hozzátette, hogy nem lesz csapatsorrend, mindenki azonos feltételek mellett indul.
Hirdetés
A kétautós felállás elég ambíciót ad a csapatnak, hogy a győzelemre hajtsanak minden futamon, az igazi megtiszteltetés azonban a Le Mans-i 24 órás megnyerése lenne. A 2016-os Hosszútávú Világbajnokság április 15-17-én kezdődik Silverstone-ban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?