Két autót tört meg jogsi nélkül az ittas suzukis Ózdon

A rendőrök eltiltották a vezetéstől, reméljük, hogy tényleg nem ül vissza a baleset okozója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Parkolni sem tudott, nemhogy vezetni: miután nekiütközött egy álló autónak, megpróbált tolatva manőverezni, ekkor még egy autót megsértett a 32 éves ózdi férfi. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy ittas, és vezetői engedéllyel sem rendelkezik.

Ózdon történt a baleset szeptember 29-én, szerdán, a délutáni órákban. A rendőrök egy bejelentés alapján érkeztek a helyszínre, ahol egy 32 éves helyi férfi és három sérült autó fogadta őket. Kiderült, hogy a bézs Suzuki Swift sofőrje először a kék Hyundainak ment neki, majd amikor meg próbált letolatni róla, akkor a mögötte álló, fehér Swiftnek is nekiment.
Hirdetés
A rendőrök megszondáztatták a férfit, így még a helyszínen kiderült, hogy ittas. A jogosítványát mégsem tudták bevonni, vezetői engedéllyel ugyanis egyáltalán nem rendelkezett. A férfit az Ózdi Rendőrkapitányságra vitték, ahol engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást indítottak és őrizetbe vették, az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben. A rendőrség az esettel kapcsolatban a következőre hívja fel ismét a figyelmet: "Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy aki ittasan, vagy bármilyen bódító hatású szer befolyása alatt gépjárművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?