Két konnektoros modellt is hozott a Skoda

iV: ez a teljesen elektromos Skoda Citigo és a tölthető Superb névjegye

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Skoda rögtön két modellel lép az alternatív hajtású autók piacára, konnektoros hibrid Superb és tisztán elektromos Citigo is van tarsolyában.

A jövőre 125 éves Skoda korábban is említette már, hogy komoly villanyautó-offenzívával készül, most pedig be is mutatkozott első két konnektoros modellje. A tisztán elektromos CITIGOe iV és a plug-in hybrid Superb iV egyaránt zöld rendszámra jogosult hazánkban. A CITIGOe iV kapcsán sokan azt hihetik, hogy a Volkswagen e-up! átemblémázott verziójáról van szó, valójában annál sokkalta többről, ugyanis ahhoz mérten kétszeres kapacitású, 36,8 kWh-ás lítium-ion akkumulátort kap, ami WLTP ciklus szerint is 265 kilométeres hatótávot ígér. A 61 kW-os, 210 Nm nyomatékú villanymotor pedig 12,5 másodperces 100-as sprintet, 60-ról 100 km/órára 7,6 másodperces gyorsulást. A 3,6 méteres, ötajtós és négyüléses CITIGOe 40 kW-os DC villámtöltést CCS csatlakozón keresztül fogad, ezzel 1 óra alatt 80 százalékosra tölthető a teljesen lemerült autó is. A 7,2 kW-os AC gyorstöltővel 4 óra alatt megvan az előbbi szint, míg konnektorról 12,5 óra alatt lesz feltölthető. Alapellátmányában egyebek mellett elektronikus légkondicionáló, elektromos első ablak, központi zár, sávtartó és ködfényszóró egyaránt szerepelni fog, 14-16 colos kerekkel szerelik majd, alapáráról pedig egyelőre csak pletykák vannak, nem kizárt, hogy be fog férni 6 millió forint alá, ami óriási szó lenne, hiszen a Volkswagen e-up! jóval magasabb árral futott ki, s akkumulátorának kapacitása, így hatótávja is jóval szerényebb. A CITIGOe az év második felétől lesz rendelhető, végleges ára is akkorra várható. Az elektromos CITIGOe iV mellett a frissített Superb is bemutatkozott, a formai frissítés mellett legfőbb újdonsága a LED Mátrix fényszóró, de ez persze csak egyetlen újdonság, millió egyéb mellett említhető, hogy a távolságtartós tempomat immár a táblafelismerővel összekötve is dolgozik, vészhelyzetben az autó nem csak lefékezi magát, az út szélére is húzódik, a városi koccanásgátló pedig gyalogosfelismerős. A legfőbb nóvum a konnektorról tölthető Superb iV, ami egy 1.4 TSI (156 LE) benzinmotorral és villanymotorral ad 218 lóerős összteljesítményt, továbbá WLTP ciklus szerint 55 kilométeres hatótávot és 400 Nm nyomatékot. A Superb iV hajtáslánca gyakorlatilag a Volkswagen Passat GTE esetén már megismert, ötajtós és kombi karosszériával egyaránt elérhető lesz.
Hirdetés
A Superb egyéb új hajtásláncokat is hoz, mind Euro6d-TEMP normásak, a dízelek AdBlue adalékos SCR katalizátorosak. Gázolajosból az 1,6-os (120 lóerős) mellett a 2,0 literes 150 és 190 lóerővel, akár összkerékhajtással és 7 fokozatú DSG-vel is elérhető. A most szintén megújult Sportline kínálatában sem szerepel már a biturbó, 240 lóerős dízel, ám a Sportline ellátmány a 120 lóerős alapdízel kivételével mindegyik motorral választható. A benzines palettát az 1.5 TSI (150 LE) és a 2.0 TSI (190 és 272 LE) alkotja, a hétfokozatú DSG és az összkerékhajtás a csúcs benzines esetén alapáras, részecskeszűrőt mindegyik benzines kap már. Az új lökhárítókról és lámpákról, hátulról pedig az embléma helyett alkalmazott méretes Skoda feliratról is könnyedén felismerhető frissített Superb a praktikus Simply Clever részletekből is többet kap, csomagtere változatlanul kategóriabajnok, az ötajtós esetén 625, a kombinál 660 literes alapméretű. Az extrák köre is bővült természetesen, egyebek mellett Virtual Cockpit digitális műszerblokkal, így a hamarosan a karburátorban is megjelenő legújabb Superb még közelebb kerül a prémium modellekhez, árnövekedés esetében nem várható komoly mértékben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?