Két új lágy hibrid modellel erősít a Fiat

A Fiat Tipo és az 500X is elérhető lesz az új hajtáslánccal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Jeep után a Fiatnál is megjelent az új motor, ami papíron nem túl erős, ám takarékos, az ígéretek szerint 11%-kal kevesebb benzinnel is beéri.

Vadiúj technikával vértezi fel régebbi modelljeit a Fiat, az idén hétéves Tipo és a nyolcéves 500X az első két fecske az olasz kínálatban. Az új blokk is a FireFly motorcsaládba tartozik, a másfél literes benzines négyhengeres, a lélegeztetéséről turbó gondoskodik. A töltőnyomást nem csavarták az egekig, a motor 130 lóerő leadására képes. A méretéhez képest szerényebb lóerőszám nem véletlen, a blokk Miller-ciklus szerint működik. Ennek lényege, hogy a kompresszióviszony kisebb legyen az expanzióviszonynál, ezáltal növelhető a hatásfok. Módosított szelepvezérléssel érik el, hogy kevesebb benzin-levegő keverék (közvetlen befecskendezésnél csak levegő) kerüljön a hengerbe, ami kevesebb befektetett munkával sűríthető össze, így a motor gyengébb, de tartósabb és takarékosabb lesz.
Hirdetés
A 130 lóerőt és 240 Nm nyomatékot produkáló blokk mellé egy 48 voltos rendszerről táplált villanymotor társul. Az akkumulátorból érkező lóerők száma 20, ezek a paripák a váltón keresztül hajtják az első kerekeket, külön indítómotorra és generátorra immár nincs szükség. A Fiat szerint az új motor városban 0,3 literrel fogyaszt kevesebbet az 1,6 literes dízelnél, a 500X esetében 11%-kal takarékosabb a korábbi 1,3-as turbómotornál. A két típus gyorsulása bőven vállalható, a Tipo 9,3, az 500X 9,4 másodperc alatt teljesíti a 0-100-at. A forgalmazás áprilisban kezdődik, de állítólag már februárban rendelhetővé válik a két új típus, az mondjuk kérdéses, hogy nálunk is így lesz-e.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?