Kétszemélyes és elképesztően csúszós lesz a következő BMW

Kimondottan jégre fejleszti következő modelljét a BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Amerikai Bob és Skeleton Szövetség azzal bízta meg a bajorokat, hogy fejlesszenek számukra nyerő kettes bobot a 2014-es Szocsi téli olimpiára.


Új karbonba vágja fejszéjét a BMW, mivel észak-amerikai divíziójukat azzal bízta meg az Egyesült Államok Bob és Skeleton Szövetsége, hogy tervezzenek meg és gyártsanak le számukra egy vadonatúj kettes bobot a 2014-es Szocsi téli olimpiai játékokra.
Az amerikai csapat hagyományosan jó ebben a sportágban, legutóbb 2010-ben Vancouverben aranyérmet szereztek négyes bobban, de kettesben 1936-ban tudtak utoljára nyerni, s remélik, hogy a BWM fejlesztési tapasztalata jól jöhet ahhoz, hogy két év múlva ismét az általuk indított kettős nyakába akasszák az aranyat.
Bár a BMW már tavaly óta tanulmányozza az amerikai páros által korábban használt bobokat, csak most mutatták meg az első skiccet az általuk elképzelt, s prototípusként már le is gyártott új sportszerről. A karbonvázas szerkezet könnyű, formáját természetesen a minél alacsonyabb légellenállás jegyében alakították ki, "csúszóművét" pedig a speciális kétfős használathoz hangolták.
Hirdetés
"Úgy véljük, hogy a BMW fejlesztési tapasztalatának segítségével csökkenthetjük a különbséget az amerikai páros és az ebben a számban hagyományosan jól teljesítő országok versenyzői között" - nyilatkozta a Szövetség ügyvezetője, Darrin Steele az együttműködéssel kapcsolatban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?