Kétszer annyit ér a használt, mint az új, hiszen az nincs

Amíg nincs új autó, addig egyre drágább a használt, az autók piacán is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Japánban már ott tart a Toyota Land Cruiser kereslete, hogy a 4 éves várakozási idővel adott újak árának dupláját is megadják a használt példányokért.

Még a nyáron számoltunk be arról, hogy Japánban a Toyota Land Cruiserre, illetve testvérmodelljére, a Lexus LX-re le kellett állítani a rendelések felvételét, hiszen már 4 éves szállítási időnél jártak (lásd itt). Ha pedig valami hiánycikk, akkor rögtön az egekbe szöknek az árak, így a most érkezett hír sem meglepő, mely szerint a japán használtpiacon a legszebb Land Cruiserekért akár az újak árának dupláját kérik, és bizony meg is adják. Mivel a világ legnagyobb autógyártóját is elérte a chiphiány, több modelljük szállítási is késik, a türelmetlen vevők pedig akár az új árnál lényegesen többet is hajlandók fizetni, ha azonnal hozzájuthatnak egy újszerű állapotú, keveset futott példányhoz.
Hirdetés
Nézzük a részleteket!
A japán Proto Corporation használtautó-kereső weboldal áradataiból az derült ki, hogy a 2022-es Toyota Land Cruiser ZX medián ára (vagyis az az összeg, amelynél az eladott Land Cruiserek legfeljebb fele volt olcsóbb, és legfeljebb a fele volt drágább) július végén elérte a 17,05 millió jent (47,08 millió forint). Ez több mint kétszerese egy új Land Cruiser ajánlott kiskereskedelmi árának Japánban – írja a Nikkei Asia. De nem csak a luxusterepjáró árán érezni a negatív hatásokat. A használt Toyota Alphard minibusz medián ára Executive Lounge S felszereltséggel 8,25 millió jenre (22,78 millió forint) ugrott, ami szintén meghaladja a 7,75 millió jenes (21,4 millió forint) új árát. Néhány használt Corolla Cross és Harrier modell ára is meghaladta a gyártó által javasolt kiskereskedelmi árukat. „A ritka és népszerű autótípusok áraiban eddig is előfordultak kiugrások, de ilyen sok modellnél még soha nem tapasztaltam ezt” – mondta Matsui Yasuyuki, a Goodspeed használtautó-kereskedő csoport igazgatója a Nikkei Asiának.
Hirdetés
Az új Toyota-megrendelések drámaian feltorlódtak Japánban, ami a félvezetőhiány mellett a koronavírus-járvány miatt elrendelt sanghaji lezárásoknak is köszönhető, mindkét tényező negatívan befolyásolta az alkatrészellátási láncok folyamatosságát. Úgy hírlik, hogy a Toyotának már körülbelül egymillió, teljesítésre váró megrendelése van a hazai piacán, ami az éves JDM (Japanese domestic market) termelésének egyharmadát jelenti. Ahogyan arról már beszámoltunk, ma már ott tart a cég, hogy az új vásárlóinak több mint négy évet kell várnia a 2021-ben debütált, J300-as Land Cruiserre, és több mint egy évet számos más SUV modellre. Nem csoda, hogy nemrég fel is függesztették a Land Cruiser, az Alphard és a Harrier modellek rendelhetőségét a szigetországban. Nem csak a belföldi kereslet váltotta ki az emelkedő árakat. Számos japán belpiacos modell, például a RAV4-nél egy kategóriával nagyobb Harrier szabadidő-autó (amit Észak-Amerikában Venza néven árulnak) is egyre népszerűbb a tengerentúli piacokon, a külföldi kereslet pedig hozzájárul a magasabb árakhoz.

A japán használtautó-kereskedők már gyakran licit útján, árverésen adják el az alig használt, újszerű állapotú autókat külföldi kollégáiknak.

„A fejlődő országok gazdag vevőit kiszolgáló autókereskedők hajlandóak magas árat fizetni” – jellemezte a helyzetet egy eladó a Nikkei Asiának. Ez pedig különösen igaz lehet az új Land Cruiser jómódú vásárlóira, mivel az ő választottjukra kell a legtöbbet várni, ha márkakereskedésből rendelik meg.
Hirdetés
Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?