Kevesebb baleset a vasúti átjárókban

Vajon fegyelmezettebbek az autósok a vasúti átjáróknál?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összesen 33 százalékkal csökkent az ütközések és gázolások száma a vasúti átjárókban az első negyedévben a tavalyi évhez képest.


Tavaly a vasúti kereszteződésekben 99 ütközés és gázolás történt, ebből 16 a már a MÁV felügyelete alatt működő HÉV átjárókban. Egy kis üröm az örömben, hogy 2016-hoz képest több baleset történt, viszont a tavalyi utolsó és az idei első negyedévben jelentősen csökkent a számuk a megelőző évek azonos időszakaihoz viszonyítva. Idén március végéig a MÁV hálózatán huszonötről tizenhatra, tehát 33 százalékkal csökkent a balesetek száma a tavalyi első negyedévhez képest. A HÉV-vonalain két-két baleset történt 2017 és 2018 első három hónapjában.

Az ütközések, gázolások kivétel nélkül a közúton közlekedők gondatlanságából, figyelmetlenségéből következtek be. Fontos megjegyezni, hogy vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset több, mint hét éve nem történt!


Hirdetés

A közlekedők morálját látva tehát van még tennivaló a baleset-megelőzés terén. A szerencsétlenségek számának mérséklődése persze a vasúti átjárókban végzett ellenőrzéseknek és a baleset-megelőzési kampányoknak is köszönhető. Éppen ezért fontosak a rendőrséggel közösen megtartott akciók. A Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány (ILCAD) keretében, 2017. június 2-án ötven sorompónál tartott ellenőrzésen kívül tavaly 190 alkalommal, 157 vasúti átjáróban végeztek forgalombiztonsági akciókat, túlnyomórészt a helyi rendőrkapitányságok járőreivel együtt. Az idei ILCAD-napon, június 7-én ismét számíthatnak ellenőrzésekre a közlekedők a vasúti átjáróknál.

A megelőzés érdekében természetesen az egyéni felelősségtudat is fontos. A járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok részéről a körültekintő és figyelmes közlekedés elengedhetetlen. Különösen fontos az óvatos áthaladás a felújított vonalak mentén, mert ezeken már nagyobb sebességgel, ugyanakkor csendesebben haladnak át a modern vonatok. Életveszélyes lehet, ha valaki a tiltó jelzés ellenére, megfelelő körültekintés nélkül halad át a síneken, gondolván, hogy úgyis meghallja az érkező szerelvény hangját. Ebben a tekintetben a legújabb veszélyforrás a Budapest–Esztergom vasútvonal, ahol április 9-től már halkabb, villamosvontatású FLIRT motorvonatok szállítják az utasokat a zajosabb dízelmotorvonatok helyett. Mindenki legyen figyelmesebb itt és az összes többi vasútvonal mentén is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?