Kezd összeállni az elektromos Mini külseje

Apránként ismerhetjük meg a villany Minit, mutatunk pár részletet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jeles évfordulón fog bemutatkozni a Mini első teljesen elektromos hajtású modellje. A jövőre érkező villanyautót addig részleteiben fogjuk megismerni, itt az első pár fotó.


Frankfurtban már megmutatta a Mini, mire is készülnek az elektromos Cooper kapcsán. Az első villany Mini tanulmányautó formájában mutatkozott, ott már láthattuk az azóta a frissítéssel már autókra került új emblémát is, de a lényeg az elektromos hajtás volt. Az autó készül, már javában tesztelik és a végleges formatervet is szépen lassan bemutatják, először a végleges maszkot és a felnit ismerhetjük meg.
Hirdetés

A jellegzetes formájú Mini hűtőrács új értelmet nyer, mostantól csak egy dísz lesz, hiszen a villanyhajtás nem igényel léghűtést az autó orrának irányából, így teljesen lefalazzák az elejét. Megmarad viszont kitűnő alkatrésznek, egy vízszintes bordájával és az elektromos Minik oldalra csúsztatott emblémájával. Felnije minden eddiginél különlegesebb lesz, felemás dizájnjával nem lesz hozzá fogható a piacon. Ezt egyébként szintén láthattuk a tanulmányautón, ám most már végleges, hogy ezzel a kerékkel érkezik az újdonság. A 2019-es modellévre mutatkozik be, méghozzá azért várják meg a dátumot, hogy a Mini márka születésének 60. évfordulójával ünnepeljék ezt a rendkívüli mérföldkövet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?