Kezdjük kihízni a régi sávszélességet

Széltükben is nőnek ám a modern autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak hosszukban, széltükben is folyamatosan nőnek az autók, így egyre nehezebb velük parkolni, s a szűk utcákban boldogulni.

E cikk írásakor épp egy remek Hyundai i40 vendégeskedik szerkesztőségünknél, amellyel az elmúlt napokban Budapest szűk, belvárosi utcáiban és mélygarázsaiban párszor bizony centizgetnünk kellett. A középkategóriás i40 szélessége 1815 mm. Hogy ez, meg a többi autó vonatkozó adata mást is jelentsen puszta számoknál, négy méretosztály különböző képviselőinek generációs elhízását követtük nyomon sávszélességestül és parkolóhelyestül, hiszen nem csak hosszukban, széltükben is gyarapodnak az autóink, ez pedig a kényelmen kívül kényelmetlenséget is eredményezhet.
Az autók hosszával, súlyával inkább szokás foglalkozni, mint szélességével, ugyanakkor szűk utcákban, beállókban és/vagy garázsokban nagyon nem mindegy, mennyi az annyi széltében. Márpedig kedvenceink folyvást csak szélesednek, hogy - az extra merevítéseknek hála - biztonságosabbak, s a durva hízásnak induló emberek kényelmét szolgálandó komfortosabbak és stabilabbak legyenek. Befolyásoló tényező még a kerékméret, a nyomtáv, a tengelytáv és a fordulókör-sugár is, de, hogy a témánál maradjunk, íme pár példa a közelmúltból a jelenig.
Két-két mini, kisautó, kompakt és középkategóriás kocsi szélességi adatai (mm-ben, kerekítve) generációról generációra
Daewoo Tico, Matiz, Chevrolet Spark 1400 1495 1495 1600
Fiat Panda 1495 1580 1630
Opel Corsa 1530 1540 1650 1715
Suzuki Swift 1590 1690 1695
Toyota Corolla, Auris 1485 1615 1655 1695 1710 1760
Volkswagen Golf 1615 1665 1690 1735 1760 1780
Ford Mondeo 1730 1810 1885
Peugeot 405, 406, 407, 508 1690 1760 1810 1850

Ha manapság véletlenül szembejön egy Suzuki Carry vagy egy Subaru Libero, egyszerre képedünk el és röhögünk föl látványukon, mindamellett ezek nagyon is praktikus járművek a helyhiányos forgatagokban.
Példáinkból hasonló, sőt még komolyabb "szélességet" csak a Daewoo Tico bír felmutatni bő két évtizeddel ezelőttről, hogy aztán az őt váltó Matiz, s az abból lett, immár második generációs Chevrolet Spark kétszer 10 centit felszedjen - hiába, egy mini most uszkve 1,6 méter széles. A legújabb Panda még erre is ráígér 3 centivel, míg legendás őse, az 1980-tól gyártott dobozka a másfeles lécet is csupán alulról súrolta.
Egy kategóriával feljebb, a kisautóknál a nemrég összehasonlító teszten szereplő Opel Corsát és a Suzuki Swiftet pécéztük ki: előbbi négy generáció során összesen 18,5 centit, utóbbi - három magyar változatával - bezzeg viszonylag keveset, úgy 10-et szedett magára. A kompakt osztály etalonja, a Volkswagen Golf fél emberöltőt átívelő eddigi karrierje folyamán 165 mm-rel lett szélesebb, a japán ikon, a ferdehátú Toyota Corolla/Auris pedig elképesztő 275-tel - igaz, hajdanában-danában a Corolla még kiskocsi volt, nem alsóközepes.
Ami két középkategóriás "versenyzőnket" illeti: a Ford Mondeo 18 esztendő alatt 155 mm-t terebélyesedett, a Peugeot pedig úgy lett 405-ből 508, hogy időközben, 24 év során 160 mm-rel vált szélesebbé. Ezeknél a kvázi nagyautóknál már azt is megnéztük, mekkorák ma tükröstül: nos, a friss Mondeo teljes szélessége 2090, az 508-asé meg 2070 mm, ami a gyakorlatban plusz 20,5, illetve 22 centi. Mert a gyakorlatban igen ritkán haladgatunk behajtott tükrökkel, szóval a teljes, tükröket is számító szélességi adat nem csak arra jó, hogy felmérjük, befér-e a kinézett példány a garázsba vagy a szűkös kis parkolóhelyre. Fokozva a vihar előtti csendet fejeljük még meg ezt a német prémiumlimuzinok vonatkozó adatsorával: A8-as Audi 1950-2110, 7-es BMW 1900-2135, S-osztályos Mercedes-Benz 1870-2120 mm. (Érdekes különben, hogy az amúgy legkeskenyebb S-klasse tükrei foglalják el a legtöbb helyet [+25 cm], míg a két oldallemeze között legvállasabb A8 visszapillantóival szinte "összetöpörödik".)
S akkor következzék, tomboljon az említett vihar, no persze csak képletesen. Ha egyre szélesebb személyautóinkkal haladunk, márpedig szoktunk, akkor szimplán 1,6-1,9, tükröstül 1,8-2,1 méternyi helyet követelünk magunknak. Plusz senki sem szeret, s általában nem is képes centizni, ergó kell a biztonsági térköz úgy a szembejövőtől, mint a padkától, továbbá párhuzamos közlekedésnél a mellette haladótól, parkolásnál a faltól, stb. És, maradva a felszínen, nem csak személyautók falnak mind kevesebb kilométert a csillagos égig dráguló üzemanyagok miatt, hanem tehergépkocsik, kamionok, buszok, s azok még szélesebbek. Ugyanazt az utat, ugyanazt a sávszélességet használva.
A forgalmi sávok pedig nemigen bővülnek a gépparkkal párhuzamosan - hogy bővülnének, hiszen a legtöbb út nem napjainkban épült, s ami van, azt úgy hívják: helyhiány. Más szóval kell a placc a plázáknak, irodaházaknak, bevásárlóközpontoknak, ipari parkoknak, szállodáknak, városi terjeszkedésnek, miegymásnak. Külterületen közutaink sávszélessége 3-3,5 méter attól függően, hogy első-, másod- vagy sokadrangú a besorolása. Belterületen 3-3,25 méterünk van - a kisebb tempóhoz elég (biztonságos) a kisebb hely is. Más kérdés, hogy a valóságban mennyi az annyi a parkoló autók hada okán.
Apropó, parkoló: az előírások szerint 2,3-2,5 méter szélesnek kell lennie egy helynek. A tervezők-mérnökök az úgynevezett tervezési jármű méreteivel (4,8 x 1,8 m) számolnak, figyelembe vesznek elvileg minden paramétert a fordulási sugártól a térközökön át a ki/beállási irányokig, szögekig... Majd a kivitelező kivitelez, az engedélyező engedélyez, s hogy a valódi való világban később az egyre dagibb autókkal egyre körülményesebben lavírozunk, már nagyon más tészta. Nyilván mindnyájunknak volt már kalandja különösen szűk parkolóhelyekkel, nehézkes manőverezéssel, végül beállással, de alig kiféréssel, a vezetőülésből átkászálódva a jobboldalon kiszállással, stb. S ha még erre egy-egy ügyes sofőr rákontráz a maga másfél-két helyet elfoglalásával, még virágosabb a jókedv.
Hirdetés
Megoldás? Helyből nem lesz több, autóink nem kezdenek látványos fogyókúrába, mert mi, a használói sem apadunk, sőt. Akut parkolási problémásoknak ajánlott egy toló(ajtós)kocsi beszerzése, például egy Berlingóé, de a sikátorokban vagy az egymás hegyén-hátán álló kocsiktól sikátorokká váló utcákban a tolóajtó sem segít a centizgetésben. Lehet, hogy tényleg az elektromos autóké a jövő? Ha vetünk egy pillantást a C-Zero/iOn/i-MiEV trió szélességére, látszik a fény az alagút végén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?