Kézi és automata váltóval is jön az Octavia RS 245, mégsem kéne

Íme minden idők legizmosabb Skodája, az Octavia RS 245

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába lehet kombi és lejtőshátú is, hiába lehet kézi vagy automata váltós, egy dolog nagyon, de nagyon hiányzik belőle, így pedig nem tűnik értelmes választásnak.


Húsvét előtt próbálhattuk ki a megújult Skoda Octavia RS-t, de akkor még hiányzott a kínálatból az új csúcsverzió, az RS 245, ami lényegében a 2,0 literes TSI motor még tovább húzott változata. Most itt van, és meg kell mondjam, soha, de soha nem választanám. Hogy miért? Nem azért, mert a 230 lóerőhöz mérten nem tűnik túl soknak a +15 lóerő, nem is azért, mert az eleve magasabb fordulaton érkezik, ahogyan hajszálnyit a 20 newtonméterrel több csúcsnyomaték is, hanem azért, mert a benzines Octavia RS-hez nincs összkerékhajtás. Így aztán hiába minden idők leggyorsabb (100 km/órára 6,6, a Combinál 6,7 másodperc alatt gyorsuló) Octaviája az RS 245, szerintem jobb választás az Octavia RS dízelként és összkerkékhajtással, netán egy "alap", vagy egy Scout az 1.8 TSI-vel és 4x4-gyel. Automata váltó (7 fokozatú DSG) az RS 245 esetén is elérhető.
Hirdetés

Természetesen az Octavia RS 245 is megadja mindazokat az opciókat, amiket az RS, lehet adaptív LED fényszórója, három sofőr beállításait megjegyző memóriás ülése, lehet benne wifi, temérdek praktikus Simply Clever részlet, kipufogója mindenképp ércesebbre hangolt, kívülről pedig a hátsó lökhárító rombuszos kamu kipufogóvégéről ismerhető fel, mármint arról, hogy esetében az nem fémes, hanem csillogó fekete lakkozású. Az RS 245 már itthon is rendelhető, felára igen combos, 1,1 millió forint, így a listaára 10 126 560 Ft.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Vettem az adást és teljes mértékben megértettem mire is gondolsz. Sosem vezettem még mai Volvo-t, de konolyan mondom kiváncsivá tettél.Valahol kipróbálok egyet…:-)

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Valószínűleg több volt, de nem akartam túlozni. Próbálta követni a Volvót, és folyton lemaradt, mert meg kellett fogni, amikor tolta ki az elejét a kanyarból. Többször le is szaladt a fűre. A mindennapokban nem tudod kihasználni, de ha RS-t veszel, akkor lehet, hogy nem csak az van a fejedben, hogy az autópályán majd levillogsz vele egy lassabb kocsit, hanem az is, hogy majd milyen jó lenne egy kicsit szerpentinezni vele. Hát nem jó. Szóval, tök felesleges RS-t venni. Sima Skoda olcsóbban ugyanúgy megfelel. A mindennapokra, és a szerpentinre is. Úgysem tudod kiautózni ott belőle azt a többletet, amiért fizetsz. Szóval, csak ennyi.

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Ezek az Octavia-k, ha sportos autót akarsz, SEMMILYEN változatban nem jó választások. Egyszer (3 éve) tesztelhettem egyszerre egy új Octavia RS-t és egy Volvo S60-ast. Az utóbbi nem sportos, hanem egyszerű polgári kivitel volt. Az utóbbi kb 5 mp-et vert rá a tesztpályán az előbbire, mivel a Skoda annyira alulkormányozott, hogy jó 10-15 km/h-val kevesebbel lehetett vele bevenni a kanyarokat. Nagy csalódás volt. Totál felesleges RS-t venni.

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Tudom, miről beszélsz, mert nekem is van olyan ismerősöm, aki hobbi autóként pátyolgat egy csitti-fitti állapotú 6hengeres bömöst, ezért valahol megértem a dolgot, és néhány évvel ezelőtt még nekem is voltak úgymond fiatalkori álomautóim, de azóta ültem vagy vezettem néhányat és pl. egy 10éves A4-ben semmi hú de lehengerlőt nem találtam, a mostani Octaviámhoz képest, ami miatt kifizetnék 1millával többet egy használtért.Bár a 200 lóerős Tfsi motorja azért nagyon ütős volt, de ennyi…egyik kedves barátom bátorkodott megjegyezni erről a bzonyos autóról, hogy a belseje, kis túlzással olyan egyszerű mint a régi Felíciája volt, egyszerű, mint az 1×1…

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Nézd, biztos van ilyen is. Viszont ahol én lakom inkább “fiatalkori” álomautók megvalósulását látom ezek vásárlásában, egy e39 M5-ös, egy e46 M3-as és egy C5 RS6-os tulajt ismerek (bő baráti/ismerősi körben) mindegyiknek van legalább egy hétköznapi autója és egyik sem használja rendszeresen őket.
    Vannak akik vagizni vesznek audit, Bmw-t, de ők nem ezeket a legdurvább sportverziókat veszik. Egyszerűen azért, mert ezek a “sima” verzióhoz képest sokkal drágábbak használtan is, nekik pedig pont ezért számít a vételár is (pl egy jó e46-os 325-ös 330-ast kapsz 2,5 millió körül. Egy jó e46 M3 ennek a duplája! és a fenntartása is. Gondolom az audinál is ez a helyzet)

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Akinek van pénze,az újat vesz, vagy majdnem újat.Akinek meg nincs pénze az is szeretne nagy lenni, mert a társadalomban elfoglalt helyed ettől is nagyban függ.Mit szólna a szomszéd, ha egy Sandero-ba szállnék be.Mekkora égés.Nem számít mennyi hitel kell hozzá,minden pénzt és nélkülözést megér, csak a népbutító presztizs érzés meglegyen,mert ettől leszel ám valaki.A zsíros kenyérrel a kezemben beülök az Audimba esete.Persze tisztelet a kivételnek…

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    ugye nem gondolod hogy ha valakit vesz egy tizenéves ereshatost/emmötöst stb… érdekli hogy mennyit spórolhatna egy oktáviával?!?! És nem kalkulálja be hogy évente több százezret (urambocsá’ milliót) kell rálocsolni az autóra hogy jó legyen?!?!?
    Egy ilyen autó vásárlójának mások az elvárásai és mások a lehetőségei, igényei is, itt nem számít hogy 10 vagy 15 litert fogyaszt, itt a lényeg a boogie, az élmény. Ezek az autók akkor sem és most sem a szegény, fillérb@szó emberek autója (bár kétségtelen, hogy sok olyan ember is megveszi használtan aki amúgy reálisan utánaszámolva nem tehetné, nem tudja mire vállalkozik)

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    És az vajon miért van, hogy a hozzászólók nagyobbik fele meggyilkolja a magyar nyelvet? Vélemény az van, megalapozott tudás – az meg nincs…
    Az autóról: nekem sem kéne. Ronda és egyben unalmas.

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Skoda RS-be diesel motor?!Abba benzines kell.Nem kell traktorhang.A VW Golf I-II GTi-be ki tenne?Elveszik a feeling.Egyébként nagyon elb@zták az elejét!!!

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Miért nem vettél egy 13éves Octavia RS-t, az még olcsóbb lett volna, így spórolhattál volna egy halom pénzt, és nem fecsérelted volna egy presztizs által túlárazott autóra…na ez a parasztvakítás…

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Vajon miért van az, hogy a hozzászólások szinte mindig el kanyarodnak a tárgytól és személyes erőfitoktatásba, valamint vérre menő önigazolásba mennek át, többnyire mindenféle ad-hoc ostobaságról. Hmm… talán mert Magyarok vagyunk? Fene tudja, de talán nem ezért, hanem amazért, vagy egy kamazért… vicc az egész.

    Jómagam azért a sok egótól fröcsögő hozzászólás között, picit visszatérnék erre az éppen aktuális Skoda Octavia RS-re pár szó erejéig. Szóval na.. Vadi új Skodri, meg erős is, meg hozza is a mai bóvlit majmoló transformers formát. De kérem ez akkor is egy Skoda. Ami még csak eredetinek sem mondható mert egy VW klón. Hol van már az a világ amikor egy sportos kocsi még azért jött be az embernek, mert különleges volt, egyedi és van egy olyan ősöktől örökölt karaktere, ami miatt az ember élmény tárgyaként tuja kezelni az egész vas valóságot. Itt konkréten egy olcsó szériás családi autót látunk, amibe bele tettek egy átlagnál erősebbre húzott tömeg motort. Ezután ráaggattak egy rakás marketinget, az egész okosságot arra építve, hogy “ocsón gyorsat a népnek”. Én ezt nevezném magyarosan parasztvakításnak. A hab a tortán a “koromdízel” verzió. Bár az is csak a mi trendet majmolja. Ezért kényszerű, hogy létre kellet jönnie egy sportosnak nevezett kerregő koromokádó szörnynek is, had csatlakozhasson a tüdőrákkeltő gázolajzabálók sorába, azzal a jó indokkal hogy keveset eszik.. No commet.. Tehát ami tömegek által kedvelt sportautó receptje a következő lenne? Kettőspont: Traktrohang, kis fogyasztás, olcsó divat dizájn, kamu kipufogóvég műanyagból, de mindez nem baj csak gyorsuljon hat-hat alatt százra. Gratulálok hozzá a tervezőknek. Jómagam inkább hajtom hobbiautóként a 13 éves Audi RS6-omat, ami a szintén RS-nek titulált Oktávia árának egyharmadáért vettem. Belegondolva, ha még rá kell költenem az évek alatt 8 millót ennek az “ócskavasnak” a fenntartására, akkor is mosoly ül az arcomra majd az Octavia láttán.

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Volt Octaviám igaz nem RS és most is Vw-em van és igen volt már 400 nm es első kerekes kocsim amivel küzdeni kellet rendesen 1-1 nagyobb gázadásnál … nekem tuti nem kéne csak azért mert Rs …inkább akkor már ennyi pénzért egy Audi A3 limuzin 1.8 Tfsi … elvégre az sem kerül többe és garantáltan ugyan úgy használható mint ez … Ráadásul picivel értéktartóbb és a használt piacon is jobban eladhatóbb mint a sportfutóműves 19 es kerékkel megáldott Skoda …

    Egyébként meg 10 az alapára ha elkezded ezt-azt rendelni bele 12-13 körül áll meg … ennyiért meg már erősen hagyjuk kategória …

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Hűha, megjött a Béla aki megmondja a frankót a magas lóról! Megértettem, tehát ez az RS Skoda lenyomja a 328i-t kanyarban is. És gratulálok a 240 lovas VW-dhez (izgultam már hogy mikor cseréled le az E90-et és főleg hogy mire).

    Na üdv:
    A Lexikonhuszár

    u.i. Peace Love

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Na ja, menj el egyszer egy rallycross versenyre aztán megláthatod hogy hogyan alázzák a RWD autókat az orrtolós FWDk. Lexikonhuszár 😀

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Jól van:) Biztosan volt már ilyen autód hogy így megmondod a frankót lóerőre és Nm-re. Elmondom neked hogy a 75 lóerös VW Borám (18 éve) 128Nm-el trakció nélküli autó volt. Most egy 240le-s VWm van első kerék hajtással és van trakció, úgy hogy hagyjuk már az ilyen tutti megmondásokat, főleg ameddig csak lexikonokból megy a tudás 😉

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    A +15 LE akkor is kihasználható, ha 150-ről akarsz gyorsítani telepakolt autóval hegyre fölfele, és ott már nem fog elkaparni. A 4×4 plusz súlyát meg fogyasztását meg mindig le kell nyelni, hiába csak az idő 0,1%-ban van használva.

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    “valakit 1-2-3 kocsival” ezt teljesen félreértetted, ide bármilyen hajtásláncot behelyettesíthetsz, nincs konkrétan kihegyezve rwd-re,awd-re akármire. Csak azt akartam mondani, hogy a közúti raccsing 90%-ka drag, ennyi semmi többet nem kell belelátni 🙂

    ja dsg- próbáld ki, ugyanaz a súly mind2 gépnek, persze ha van LC akkor használja azt mind2, legyen jó idő és mind2nek tapadás, szinte ugyanaz lesz az eredmény, mármint a manual rwd-t hozza a dsg fwd, vagy nagyon nagyon minimálisan lemarad 0,05-0,1 sec. (az fwd), ha nincs LC simán hozható, mert a manualnál valóban sokat számít az emberi tényező.

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    csak a lámpás gyorsulást hoztad, (1-2-3 autót ver) arra írtam, hogy hátsó kerekesre (azonos autóknál) nem ver rá, pont fordítva. (ugye gyorsulásnál minden autó a “seggére” billen, innen adódik hogy jobb a tapadás, illetve az erő átvitel az aszfaltra a hátsó kerekesnél – egyszerűen oda terhel. Összkeréknél is van ez az előny, de ott még rásegít az eleje: elől húz, hátul tol, így annak még jobb a gyorsulása). De lehet hogy én értettem félre amit írtál.
    A manuális vs DSG (vagy bármilyen gyorsan kapcsoló dupla kuplungos automata) meg kb azonos gyorsulást tud (max.0,1 sec a DSGnek), annyi különbséggel, hogy a DSG mindig időben, pontosan kapcsol (“rajtprogram”+padlógáz, ennyi a júzer teendője), a manuálisnál meg az emberi tényező “rontja” a gyári gyorsulást (váltás gyorsaság, kuplung kezelés sebessége, váltás pillanatának megválasztása stb). Tehát ebben az esetben is vernie kell(ene) egy azonos hátsó kerekes manuális váltós autónak egy ugyanolyan elsőkerekes DSG-st.

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    az a “legyorsul” általában optimális körülmények között és ha tényleg minden azonos , akkor 0.4-0.5 sec-ről beszélünk. bár én ezt nem említettem, de teljesen mindegyis hogy jött ez ide 😀 rwd is elkapar azt mondtam, nem azt, hogy fwd jobb. fwd+dsg egyébkét egyenlítődik a manual+rwd-vel, ha már hasonlítgatunk, awd+dsg-vel egy manu+rwd pedig alapból kap fél sec-et, mindez ideális körülmények között.

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Miért egy hasonló képességű BMW mivel tud többet.A presztizsén kívül semmivel. Nem kényelmesebb, nem jobb a váltója, kuplungja, fékje és már a motorjai( 10milláért) sem dinamikusabbak vagy rugalmasabbak, mint egy TSI..Maximum a belsejét csicsázzák fel, de egy fa betétért kiadnál plusz 500ezret.Hát én nem. Amúgy6 millió alatt Jóformán nem kapsz egy normális autót.Egy 1.4 turbo Suzuki is kb egy hatos,akkor miről beszélünk…

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Egyenes futásban is legyorsul egy hátsó kerekes egy első kerekest (persze ha kb azonos – súly, teljesítmény –
    paraméterekkel rendelkező autókról beszélünk), kanyarban meg különösen vicces egy erős elsőkerekes ahogy tempóval a kanyar külső ívre tolja magát (alulkormányzottá válik).

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    elég sok típus van efölött már egyébként, úgyértem lóerőben. Ha minden jó, akkor 350 lóval is elvan az fwd (de még többel is), de ehhez nagyon optimális aszfaltnak, guminak, meleg időnek kell lennie. Kőzútra max az egyenes vonalú gyorsulás a legtöbbször használatos, kanyarban ritkán kell maszekolni meg nincs is értelme, hiszen közúton nem lehet időt mérni, viszont piros lámpánál könnyen látszódik, ha versz valakit 1-2-3 kocsival 😀 szóval egy jó gumi (semi slick a legjobb, ha 300+ -os, kár, h esőben sz@r) egy jó futó, meg pl a fordnak van egy ilyen pattogás elleni sz@rja…már elfelejtettem a nevét. Ha pályanapra is kell a kocsi, akkor igen a sperr is ajánlatos plusz antiroll hátra + a semi slick elengedhetetlen (én egyelőre csak hétköznapi használatra gondoltam).
    Egyébként sz@r időben ugye az rwd is gyorsan elkapar a fenébe 300 ló (de még 200 felett) is, awd tartja magát, de azt is lehet kapartatni nyálkás, vagy esős időben……de természetesen, hatékonyságra a 4wd a legjobb 🙂

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Gondolom a hajtási befolyások miatt írta hogy inkább egy gyengébb verzió vagy egy 4X4 és nem azért mert éppen ezzel szeretne kimenni az erdőbe … Egyébként első kerékkel McPherson futóművel kb 220-230 lóerős és 350-370 nm körüli érték vihető át veszteségek nélkül száraz aszfalton . Efelett tök felesleges első kerekes kocsit venni ha csak nincs benne 100% ban záró sperrdifi ami első kerekeseknél elég ritka 😀 😀 . Skodáért meg kiadni több mint 10 milliót háááát …

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Ez az auto nem arra lett tervezve, hogy sáros vagy éppen havas erdei utakon legyen használva, tehát tök felesleges a négykerék meghajtás.Ha összkerekes lenne, akkor meg minek a scout…

Vélemény, hozzászólás?