Kgfb-kampány: a tarifálók többsége még talál kedvezőbb ajánlatot

Harmadával csökkent a kgfb-újrakötések aránya, de a legtöbb autós tud még spórolni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre kisebb buli az év végi kgfb-kampány, ám a Netrisk.hu szerint az autósok zöme még mindig spórolhat egy átkötéssel.

A mai napig minden év végi évfordulóval rendelkező autósnak már meg kellett kapnia a következő biztosítási időszakra vonatkozó kgfb-díjról szóló értesítést jelenlegi biztosítójától – hívja fel a figyelmet a vezető online biztosításközvetítő, a Netrisk.hu. Bár - közleményük szerint - az összes kalkuláló 66 százaléka még talál az aktuális szerződése által megajánlott díjnál olcsóbb lehetőséget, váltásra már leginkább csak extrém eltérés esetén szánják rá magukat az autósok. Az idei kampányban a tavalyi 34-ről 22 százalékra csökkent a kötelezőt saját biztosítójuknál felmondó és újrakötő autósok aránya. A jelenlegi biztosító által kiküldött díjértesítőkben szereplő adatok azért fontosak, mert az autósok az ebben szereplő, a következő biztosítási időszakra vonatkozó éves díjhoz tudják hasonlítani a többi biztosító ajánlatát.
„Az első tíz napon elvégzett kalkulációk során a személyautók üzembentartóinak kétharmada talált a kiajánlottnál olcsóbb díjat” – tájékoztat Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – „Esetükben a díjértesítőben szereplő összegnél átlagosan 3300 forinttal volt alacsonyabb a legolcsóbb díjajánlat.”
A kiajánlott díjak tavalyitól való eltérését a Netrisk.hu egy olyan harmincezer fős saját mintán vizsgálta, amelynek tagjai tavaly váltottak szerződést. Ebben a körben az átlagos emelkedés jóval a várakozások feletti, 30 százalékos volt, ami a gyakorlatban 4000 forint pluszt jelent éves szinten.
Hirdetés
A váltók száma ennek ellenére piaci szinten elmarad a tavalyi értékektől. A lecsökkent összegek miatt ugyanis a biztosításváltásra ma már jellemzően csak azok az autósok szánják rá magukat, akiknél egyrészt a díjkülönbözet az előző évhez képest extrém mértékű, másrészt a kalkuláció során találnak jóval olcsóbb ajánlatot is. Ez azonban együttesen már korántsem teljesül mindenkinél.
Összességében visszaszorulni látszik az a gyakorlat, amely a hűséges ügyfélnek magasabb díjat kínál, mint az újonnan hozzájuk szerződőnek. Míg ennek következtében tavaly még az összes új szerződő 34 százaléka a szerződése felmondását követően a jelenlegi biztosítójánál kötötte újra kgfb-jét, idén ez az arány már csak 22 százalék.
Az eddigi kötéseket tekintve az idei szerződéskötések listáját az első harmadban továbbra is a K&H vezeti, a második helyen a KÖBE áll, míg a harmadikra időközben a Groupama kúszott fel. Hárman együttesen az összes szerződés kétharmadát szerezték meg.
Amit a díjértesítőről még tudni érdemes
  1. Akinek még nem érkezett meg a díjértesítője, mielőbb érdeklődjön biztosítójánál. Bár a biztosító értesítője a hivatalos adat, de az összegről – a szükséges adatok megadását követően – a díjszámítás során a nagyobb alkuszi kalkulátorok is tájékoztatást adnak.
  2. Aki jelenlegi szerződését az e-kommunikációs kedvezmény feltételei szerint kötötte meg, már ne postai úton, hanem az általa megadott e-mail címre várja a küldeményt.
  3. A díjértesítőben a kötelező biztosítás indexdíja mellett a bónusz besorolást is feltüntetik, ami azonban a biztosítási évfordulóig eltelt időszakban még módosulhat, amennyiben az ügyfél ez idő alatt kifizetéssel járó kárt okoz járművével. Ebben az esetben értelemszerűen az indexdíj összege is növekedni fog.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?