K&H: ezeket a KRESZ-szabályokat szegik meg az autósok

Hiába veszélyes az autóból telefonálás, keveseket kapnak rajta

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a K&H felmérése szerint a legtöbben telefonálással és gyorshajtással szegik meg a közlekedési szabályokat, utóbbiért sokkalta többen kapnak büntetést.


Kvázi egymást és önmagukat is jellemezték az autósok a K&H biztos jövő felmérésben, amely azt vizsgálta, hogy a 30-59 éves magyarok szerint a KRESZ-szabályokat mennyire veszik figyelembe a sofőrök. A válaszadók legnagyobb része, 84 százaléka mondta azt, hogy az autósok legkevésbé a telefonhasználatra vonatkozó szabályokat veszik figyelembe. Rögtön utána, 78 százalékos aránnyal következik a gyorshajtás. A megkérdezettek szerint rossz a helyzet a parkolás és az előzés terén is, a válaszadók 65, illetve 64 százaléka gondolja úgy, hogy ezekre sem figyelnek kellőképpen a sofőrök. A gyalogosok sincsenek túl jó helyzetben: a megkérdezettek mindössze fele véli úgy, hogy a gépjárművezetők közül többségben vannak azok, akik a zebrán elsőbbséget adnak a járókelőknek.
Hirdetés
A másik végletet a közlekedési lámpák jelentik, 76 százalék gondolja úgy, hogy a lámpajelzéseket betartják az autósok. Érdekes azonban, hogy minél többet vezet valaki, annál rosszabb a véleménye. 64 százalék szerint pedig a sofőrök többsége nem ül ittasan a volán mögé.
Kiderült azonban az is, hogy sofőrként és utasként eltérően látják az emberek az alkoholfogyasztásra, a biztonsági öv használatára és a zebrán való elsőbbségadásra vonatkozó szabályok betartását. Akik jellemzően csak utasként autóznak, azok szerint ezt a három szabályt gyakrabban megszegik az autósok.

Az egyes szabályszegések büntetésének mértéke nem arányos a gyakoriságukkal.

Annak ellenére, hogy a többség azt gondolja, hogy a gépjárművezetők a telefonálásra vonatkozó szabályokat tartják be a legkevésbé, mégis csak nagyon kevesen, a megkérdezett sofőrök mindössze 3 százaléka kapott bírságot emiatt az elmúlt 3 évben. Pedig ez a szabályszegés igencsak veszélyes: egyetlen nem az út figyelésére fordított másodperc is vezethet balesethez.
A büntetések terén a gyorshajtásé a főszerep, a felmérésen résztvevők 13 százaléka kapott bírságot sebesség-túllépésért. A gyorshajtás után következő második leggyakoribb büntetési ok a parkolás, a válaszadók 11 százaléka járt már így pórul (pedig ez sokkalta kevésbé veszélyes, mint az autóból telefonálás, telefonnyomkodás). A budapestiek kevésbé szerencsések: itt jóval magasabb, 18 százalékos a parkolásért megbüntetettek aránya, a nyugati megyékben élőknél ennél jóval alacsonyabb, mindössze 5 százalékos. Az elsőbbségadási szabályok és a stop tábla figyelmen kívül hagyása 2 százaléknak jelentett már büntetést az elmúlt 3 évben. A megkérdezettek közül viszont senkit sem büntettek meg az elmúlt 3 évben ittas vezetésért vagy azért, mert a zebrán a gyalogosnak nem adtak volna elsőbbséget, pedig ezekre is fontosabb lenne ügyelni, mint a parkolási szabályokra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.07.19. at 14:03
    Permalink

    Nem is értem, hogyan fordulhat meg egyesek fejében, hogy ne tartsák be a szabályokat.
    Pedig olyan egyszerű, hiszen minden elő van írva, még gondolkozni sem kell. 🙂

  • 2019.07.19. at 20:47
    Permalink

    A gyorshajtásra ott van az objektív felelősségvállalás, így könnyű büntetni, nem kell különösebben bizonyítani, akié a kocsi fizet, ennyi. A telefont nehéz bizonyítani. A parkolásnál meg szerintem óriási tévedések vannak. Mert megbüntetnek, ha elfelejtessz fizetni, vagy lejár a 2 vagy 3 vagy 4 óra és nem küldessz új sms-t, stb. Ilyenkor a parkolótársaság büntet meg, szabályos helyen állsz, nem okozol gondot, csak nem fizetsz. Sokan összemossák ezt azzal, mint amikor tilosban állsz és a közter. felügyelő vagy a rendőr büntet.
    Amúgy a telefonban nem az a veszélyes, hogy kézben tartod, hanem, hogy elvonja a figyelmet, akkor is ha kihangosítón beszélsz. Másrészt ha hívást indítassz, akkor is le kell nézni a kijelzőre, nyomkodni kell a gombokat, keresni kell a neveket, stb. Nemrég egy jóbarátom azért csúszott az árokba, mert menet közben egy rádiócsatornát keresett. Szóval a rádió sem veszélytelenebb, mint a telefon.

Vélemény, hozzászólás?