Ki lesz az első, aki beesik a metrólejáratba?

Épül a budapesti Ferenciek tere, de nem lesz bolondbiztos

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A budapesti Ferenciek terét az átépítés után a felszín felett keresztezi a Petőfi Sándor utca vonala. Vitatható, hogy ezzel nyertünk-e, ami biztos, hogy a metrólejárat a korábbihoz képest kevésbé védett.


Javában folyik a fővárosi Ferenciek tere átépítése. A közlekedési csomópont a Budát Pesttel összekötő (Hegyalja út - Erzsébet híd - Rákóczi út) vonal kardinális pontja, mert a Budáról és a budai agglomerációból érkezők nagy része itt száll fel a 3-as metróra minden munkanap reggelén - köztük én is. Maga a tér nagyjából már kialakult, a felszín szinte kész, ezekben a napokban a metróaluljáróban nagy még a fúrás-faragás. Összességében az új kialakítás a melegebb színekkel és a friss ültetésű fákkal nekem tetszik, a lerakott burkolat minőségét a fusiban dolgozó szomszéd mestertől sem fogadnám el, de ezt most hagyjuk. Több hete jártam-keltem már az útvonalon, mire feltűnt, hogy a metrólejárat alig van védve a korábbihoz képest.
Hirdetés


A legfontosabb változás a Ferenciek tere átépítése kapcsán, hogy az új forgalmi rend szerint két gyalogátkelőhelyet hoztak létre az aluljáró alternatívájaként. Megszűnt az autós aluljáró, a korábbival ellentétben a felszínen lehet majd engedéllyel átmenni a Károlyi Mihály utcából a Petőfi Sándor utcába. A megoldást kritizálták, mert a két új gyalogátkelőhely és a szintbeli kereszteződés megfogja a kétszer két sávos út és a kétszer egy sávnyi buszsáv forgalmát. Mi most erről nagyvonalúan nem írnánk semmit, csak az így létrejött két új sarokról és az azokba tett metrólejáratokról.

A jelenlegi kialakítás nem reflektál arra, hogy egy kvázi hatsávos autópálya és annak borzasztó átmenő forgalma mekkora veszélyt jelent a szemmel láthatóan alig védett aluljáróra és az ott közlekedőkre. Az üvegezett korlát nincs arányban azzal, hogy ha valaki elvéti az ívet, akkor az üvegezést letarolva egy szempillantás alatt az aluljáró lépcsőin találja magát, autóstul. Ehhez nem is kell feltétlenül fékhiba, rosszullét; elég egy kis gyorshajtás, vagy egy ittas vezetés, netán egy leejtett telefon. A nagy számok törvénye alapján megengedhetetlennek tűnik, hogy nem tették bolondbiztossá a csomópontot.

A képeken is látszik, mivel buszsáv húzódik a Kossuth Lajos utca, Szabad sajtó út mindkét szélén, így a BKK kezelési körébe eső járművek haladnak el a legtöbbször a kérdéses pontokon. Eszünk ágában sincs a buszvezetők munkáját bírálni, épp ellenkezőleg. Azt szeretnénk, hogy ha egy sofőr- vagy technikai hiba miatt elszabadul a több tíz tonnás jármű, maradjon esély a lukba esést elkerülni. Éppen ezért kikértük az ügyben a Fővárosi Önkormányzat és a BKK véleményét. Az ügyben területileg érintett ötödik kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint a főváros alá tartozó, többek között a közösségi közlekedést szervező BKK az illetékes. Megkeresésünkre ők eddig nem reagáltak.

Mivel a tér és a környező utcák kiépítése még zajlik, így talán lenne még lehetőség az átalakításra. Nem várható el, hogy a városképbe nem beleillő páncélzat védje a metróból kijövőket, de egy reális kiegészítés, ha nem is állná útját, de tompítani tudná az esetlegesen letérő autó által okozott károknak. Nem szeretnénk az ördögöt a falra festeni, szó sincs akut életveszélyről, de úgy hisszük - pláne egy olyan helyen, ahol a fél város megfordul naponta - jobb felkészülni minden eshetőségre és bolondbiztosra tervezni a köztereket. És bár a BKK öt nap alatt sem válaszolt, valami változás talán elindult, mert ma reggel (február 14-én) munkások jelentek meg a kérdéses korlátoknál. Hogy mit csináltak, nem mondhatták el, de reméljük, a kiegészítő védelmet építik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 13:26
    Permalink

    Az az üvegkorlát valóban észszerűtlen, nem is esztétikusabb és még takarítani ia sűrűbben kell(ene).
    Ugyanakkor, egy 25-30 cm-es vasbeton támfal bizony képas lenne megállítani egy 20 tonnás járművet, feltéve, ha nem spórolták ki belőle az anyagot és nem padlógázzal megy neki a jármű. De ez az üvegizé, még egy biciklistől sem igazán véd. Az csak remélni lehet, hogy annyi esze volt a tervezőnek/kivitelezőnek, hogy biztonsági üvegből készítse. 🙂

  • 2017.10.29. at 13:26
    Permalink

    A cikk írójának teljes mértékben igaza van. Azonban két gondolat merült fel bennem:
    – a járdán sétáló, vagy buszmegállóban várakozó emberek sincsenek nagyobb biztonságban,
    – egy esetleges balesetnél (mint a példaként felhozott buszok “aluljáróba esése”) az az átellenes oldalra jutó korlátelem nem sokat jelent.
    Üdv

Vélemény, hozzászólás?