Ki vesz ezentúl 3-as BMW-t? Itt a BMW 4 Gran Coupe

Ami nagyban sikeres, az kicsiben is jó lehet: itt a BMW 4 Gran Coupe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nagyobb limuzinok kupéváltozatai után ma már a középkategóriások lejtőshátú négyajtósai is kötelező feladatnak számítanak a prémiummárkáknál. A BMW-nél e modell a 4-es Gran Coupe.

A kupé és a kabrió után itt van az a 4-es BMW is, ami már a 3-asnak is valódi konkurenciát jelent, a 4-es Gran Coupe. Az elnevezés furcsa, ugyanis a 4 Gran Coupe közelebb áll a lejtős hátú 5 Gran Tourismóhoz, mint a négyajtós kupélimuzin 6 Gran Coupéhoz, de ez talán lényegtelen. A 3-asból faragott négy-, pontosabban ötajtós kupé e névvel talán jobban eladható, meg eleve úgy volt, hogy a páros számok kupék és kabriók lesznek a BMW-nél, na tessék, itt a családi, praktikus 4-es, a Gran Coupe. Hosszban pont akkora, mint a kétajtósok, középkategóriás modellként 4,64 méterével talán kompakt is, amúgy abszolút nem az, 1,4 cm-rel még az alapjait adó 3-as limuzinon is túlnyúlik, a 3-as Gran Tourismónál (mert ilyen is van ám) viszont csaknem 20 centivel rövidebb.
Hirdetés
BMW 4 Gran Coupe, 2014 - méretek
Hosszúság [mm] 4638
Szélesség [mm] 1825
Magasság [mm] 1389
Tengelytáv [mm] 2810
Csomagtér [l] 480-1300

Természetesen a 2,81 méteres tengelytáv és az igényes, elöl-hátul független, sok lengőkaros futóműrendszer is a 3-asból való, meg persze a teljes technikai töltet is. A négyajtós 3-aséval egyező, a 4-es kupéénál 35 literrel nagyobb alapméretű, 480 literes a csomagtér. Viszont itt van komoly és a márkától megszokottan 40:20:40 arányú ülésdöntéssel síkpadlós raktérbővítés is egészen 1300 literig. BMW-s jegy, hogy a csomagtér fedőrolója elektromosan kúszik ki-be, de talán a távirányítóról alapból, opcióként láblendítésre is nyíló csomagtér is márkasajátosság már; adnak a vakításra és persze a kényelemre a germánok. A 4-es Gran Coupe ugyanis a 3-asnál (és persze a többi 4-esnél) is nagyobb hátsó lábteret ad, ülésrendje 4+1 osztású, nem titok, hogy a hátsó középső hely csak szükségmegoldás.
BMW 4 Gran Coupe, 2014 - kezdeti kínálat
420i 428i 435i 418d 420d
Hengerűrtartalom [cm3] 1997 1997 2979 1995 1995
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 6/24 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat 6/kézi (8/aut.) 6/kézi (8/aut.) 6/kézi (8/aut.) 6/kézi (8/aut.) 6/kézi (8/aut.)
Teljesítmény [LE (1/min)] 184 (5000-6250) 245 (5000-6500) 306 (5800-6400) 143 (4000) 184 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 270 (1250-4500) 350 (1250-4800) 400 (1200-5000) 320 (1750-2500) 380 (1750-2750)
Gyorsulás 0-100 km/h 7,5 (7,6) 6,1 (6,0); xDrive: 5,8 (6,0 5,5 (5,2) 9,2 (9,1) 7,7 (7,5)
Végsebesség [km/h] 236 250 250 213 236 (231); xDrive: 234 (229)
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 6,4 (6,1) 6,6 (6,3); xDrive: 6,8 (6,7) 8,1 (7,5) 4,5 4,7 (4,6); xDrive: 4,9 (4,8)
CO2-kibocsátás [g/km] 149 (142) 154 (147); xDrive: 159 (157) 189 (174) 119 124 (121); xDrive: 129 (127)

Alapjaiban természetesen a műszerfal is emlékeztet a hármaséra, de leginkább a négyesére, a sportos kormánykerék is onnan van. A motorpaletta (kezdetben) három benzinest (két azonos blokkú, soros négyhengeres és egy soros hathengeres turbóst), valamint két (egyezően kétliteres) turbódízelt kínál, a számokat nem ragozzuk, a táblázatból minden látható, azt viszont eláruljuk, hogy nyáron 3,0 literes hathengeres dízelek (430d és 435d) is érkeznek, s az összes variáns teljesíti már most az Euro 6-os normákat. A váltók alapból mind hatsebességes kézik, opcióként nyolcfokozatú automaták, xDrive összkerékhajtás a középső benzineshez és az erősebbik dízelhez lesz választható.
Extraként természetesen mindaz elérhető lesz, ami a 3-as, 4-es sorozatokban is, így például színes head-up display, araszolófunkciós távolságtartós tempomat, automata reflektor és LED-fényszóró is. Árak hamarosan, a 3-as BMW-nek vélhetően fog maradni esélye vevőket szerezni a nála praktikusabb, de persze nem limuzin 4 Gran Coupe mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 13:51
    Permalink

    Szerintem egy kicsit túlzásba viszik a német prémium gyártók a modell fejlesztést.A BMW-nél nem rég még megelégedtek három méretű autóval – persze ami eladható….

  • 2017.10.29. at 13:51
    Permalink

    Én se kopasz,se kutyaláncos nem vagyok(gyúrni se járok:)) és mégis megfelel…már vagy 5 éve ez a belső!Mondjuk nem lehet mindenkinek olyan kifinomult az ízlése,mint neked!

  • 2017.10.29. at 13:51
    Permalink

    Na kicsit sok verziók kellett megszülnie a bajoroknak, mire megszületett a tökéletes GT.A 6-os túl nyúlánk, az 5-ös GT túl duci, a 3-as is túl duci csak kicsibe.És itt a 4-es, ami nem túl nyúlánk, nem túl duci, hanem pont olyan, amilyennek lennie kell.3-as és 5-ös szedán helyett is inkább ilyet vennék, ha lenne rá pénzem, na majd 1x használtba 😀

  • 2017.10.29. at 13:51
    Permalink

    A BMW nem tud mellélőni, akármit is alkot. Mindent megvesznek, amit gyártanak, igaz néha “nagy duzzogva”, mint pl. a Bangle féle 5-öst, de azért megveszik. Ez a típus is kelendő lesz. Hogy őszinte legyek, nekem a hagyományos limuzin forma jobban tetszik, de ez a magasra nyíló ötödik ajtó meg praktikusabb. Szívesen beleülnék egy 435i-be. A hat hengeres benzines az igazi a BMW-be. Aki hallotta már ilyen motornak a hangját, az tudja miről beszélek. Persze az egyértelmű, hogy 95 %-ban dízellel veszik majd, ezzel sincs gond, a BMW dízelek kiválóak, gazdaságosak. Na de azért az a hatos benzines ……… :))))))))

  • 2017.10.29. at 13:51
    Permalink

    Ezt a hihetetlenül elavult bazári belsőt nem tudom mikor fogják már elfelejteni a bömbösnél, az eddigi produkcióik alapján valószínűleg soha. Mondjuk végül is nem nagy gond, hiszen a kutyaláncos kopasz barmoknak így is teljesen megfelel.

  • 2017.10.29. at 13:51
    Permalink

    Na ez lassan már követhetetlen lesz, de gondolom anyagilag nem jelent annyival többletköltséget, hogy ne érje meg lassan X1 Gran Coupet is gyártani. 🙂

Vélemény, hozzászólás?