Kicsi, de erős a Kia provo

Kia provo - érdekes koreai tanulmány Genfből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sok újdonságot ismertünk előre a genfi felhozatalból, de azért van eddig nem látott modell bőven, ilyen például a Kia provo, mely teljesen új koncepcióként kacsinthat majd vissza.

Még ki sem nyitotta kapuit a 83. Genfi Autószalon, de máris érkeznek a közlemények a legújabb, eddig még nem látott koncepciókról. Ilyen a Kia provo is, melyet eddig nem jelentett be a Kia, így az előzetes, nyilván messze nem teljes újdonságlistán sem szerepeltethettük.
A mindössze 3,88 méter hosszú, 1,77 széles és 1,35 méter magas, 2,53 méteres tengelytávra épülő kétajtóst 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű (GDI), 204 lóerős turbós benzinmotor, hétfokozatú kettős kuplungos automata váltón keresztül hajtja, legalábbis az első kerekeinél. A hátsókat elektromos, 45 lóerős villanymotor hajtja, így a sportos csöppség mechanikus kapcsolat nélküli összkerékhajtású.
Hirdetés

Van természetesen egyedi, fiatalos dizájn, továbbá gombnyomásra nyíló ajtó, egyedi multimédiás rendszer is, hátsó lámpáit pedig 850 apró LED-del világítja a természetesen koncepciónak számító provo. Hogy milyen lesz élőben, hamarosan megtudjuk, ám arról nem fog információt adni a Kia, hogy a sportos kisautó megvalósulhat-e. A Kia mostanában erősödő sportvonalát a Genfben szintén pózoló cee'd GT és pro_cee'd GT fogja képviselni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?