Kiderült az Across ára, sosem volt még ilyen drága egy Suzuki

Sokat ad, de sokba is kerül - már piacon a Suzuki Across

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelent a piacon a Suzuki új csúcsmodellje, a Toyota RAV4 plug-in hybrid változatának számító Across.

Júliusban jelent meg először a Toyota és a Suzuki együttműködésének első nálunk is kézzel fogható gyümölcse, a Suzuki új csúcsmodelljeként érkezett Across, ami lényegében egy átemblémázott Toyota RAV4 Plug-in Hybrid. A 4,6 méteres SUV-ban továbbra is a 2,5 literes Atkinson ciklusú benzinmotor dolgozik, ám az új villanymotorokkal 306 lóerőre nőtt a fizikai kapcsolat nélküli (hátul csakis villanymotorral hajtó) SUV rendszerteljesítménye. Ezzel 6 másodperces 100-as sprintet és elektromos üzemben is 135 km/órás tempót tud, végsebessége alighanem a szokás szerinti 180 km/óra, ami pedig még fontosabb, emissziómentes hatótávja akár 75 kilométer is lehet. Hamarosan részletes bemutatóval is érkezünk a modellről, de addig is a legfontosabb infó: 18,5 millió forinttól, lényegében fullextrás kivitelben lesz kapható hazánkban.
Hirdetés
Az Across után érkezik a Swace is, ami a Toyota Corolla Touring Sports (kombi) 1,8 literes hibrid verzióját jelenti, persze Suzuki maszkkal. Vélhetően utóbbi sem lesz olcsó, információink szerint nem adhatják olcsóbban a Toyota megfelelőnél, az Across azonban úgy érkezett a piacra, hogy megelőzte a RAV4, szintén hamarosan érkező konnektoros változatát, ezzel akár még a Toyotától is elszipkázhat vevőket, bár meg kell hagyni, nagyjából sosem tudni egy ilyen éles helyzetben, melyik gyártó fog tudni hamarabb autót átadni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.11.05. at 12:02
    Permalink

    Kicsit erősen fogott a ceruza, amikor az árát kitalálták.
    Most előre megmondom, hogy ez annyira lesz sikeresen itthon, mint a Suzuki Kizashi, amit egy fullos Mazda 6 árában adtak.

  • 2020.11.05. at 18:59
    Permalink

    Na a Suzukinál is elgurult … mondjuk van rá egy galambos tízesem, hogy a toyo szabta meg az árazást:
    – há’ nehogy már konkuráljon egy 2,5 hybrid Rav4 Selection -al (~12M)
    Komolyan mondom, az autógyártók által az elmúlt ~2 évben produkált “teljesítmény” a nagyon sz@ar vicc kategóriát is csak alulról súrolja.

    • 2020.11.07. at 08:32
      Permalink

      “…nehogy már konkuráljon egy 2,5 hybrid Rav4 Selection -al…”

      Az megvan, hogy az Across is egy RAV4? Csak más a hűtőmaszk, és Suzuki jelvények meg feliratok vannak rajta. Ugyanott gyártják, ahol a Toyotát, tehát még attól sem kell tartani, hogy gyengébb minőségű. Persze ha egy autó a márkajelzéstől lesz jó vagy rossz, akkor én is teszek egy Merci csillagot a Zaporozsecemre 🙂

  • 2020.11.06. at 07:51
    Permalink

    Jómagamnak is suzukim van, de ekkora baro….ot ezek még nem csinàltak. Akkora kapufa lesz hogy csakúgy csattog. Ennyiért már majdnem teslát kapni.

  • 2020.11.07. at 08:28
    Permalink

    Úgy néz ki, a Suzuki előbb hozza be Magyarországra az Acrosst, mint a Toyota a RAV4 PHEV-et, úgyhogy aki plugin hibrid RAV4-et akar, az vehet egy Suzukit 🙂
    A Toyota alultervezte a várható példányszámot, az észak-amerikai piacot is alig tudja ellátni, a Suzukinak viszont szállítania kell, mert különben kötbért fizet. Úgyhogy lehet, mifelénk évekig csak az Across lesz.

  • 2020.11.07. at 10:56
    Permalink

    Ez nagyon sok egy Suzukiért, még akkor is, ha plug-in hybrid. Magyarországon ha valaki 18,5 millió Ft-ot kiad, akkor nem egy Suzukit akar. Tudom, hogy ez egy Toyota, de akkor is egy Suzuki emblémát tol. Ennyi pénzért akár prémiumok között is lehet válogatni. Lehet, hogy inkább elengedi a plug in-t, de nem Suzukit vesz ennyiért.
    Ha valaki plug in-t akar, a Mitsubishi Outlander PHEV ennél olcsóbb, gyakorlatilag 15 millióért elhozható a legmagasabb Instyle felszereltség, és az egy számmal nagyobb autó, és igencsak minőségi.
    Egyetértek azokkal, akik szerint ez éppen olyan bukás lesz, mint a Kizashi.
    BMW 530e 18,59 m Ft, igaz, hogy akcióban, de akkor is, ez egy 0 km-es új plug in-hybrid autó:
    https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/bmw/530/bmw_530e_iperformance_automata_m_sport_0km_afa-s_azonnal_viheto-16182283

    • 2020.11.07. at 14:54
      Permalink

      Az Outlander kb. 5 centivel hosszabb, mint a RAV4, tehát nem nagyobb egy méretkategóriával. 460 kontra 465 centi. Széltében is alig 5 centi a különbség, de itt a RAV4 a szélesebb. Magasságuk azonos: mindkettő 168 centi. A Suzuki Across pontosan akkora, mint a RAV4, tehát ez a három autó azonos méretosztály.
      Az tény, hogy az Outlander jóval olcsóbb, cserébe viszont a RAV4 gazdaságosabb: még az akku töltögetése nélkül is hozza a 6,5 liter körüli átlagokat, míg az Outlander ennél többet fogyaszt. Persze aki 90%-ban városban használja rövidebb utakra, és tudja is tölteni az aksit, annak a benzin fogyasztási adat nem annyira fontos.

  • 2020.11.07. at 18:42
    Permalink

    Megnéztem az adatokat, az Outlander valóban csak fél számmal nagyobb, 9,5 cm a különbség (Suzuki/RAV4 4600 mm; Outlander 4695 mm). Ültem mindkettőben utasként és meg voltam győződve, hogy az Outlander magasabb kategória, annyival nagyobb volt a hely. Fogyasztás használattól függ, meg, hogy ki mennyire nyomja neki. Jelentős különbség nem lehet. Amúgy egyik sem éri meg, fogyasztáson soha nem hozza vissza az árát az elektromos vagy a plug-in. Amiben gazdaságosabb a zöld rendszám, hogy nincs cégautó adó és ingyenes a parkolás.

Vélemény, hozzászólás?