Kiderült, mennyibe kerül az új Fiat Panda

Itt az új Fiat Panda 2,6 millió forinttól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két benzines és egy dízelmotorral, illetve kétféle felszereltséggel megérkezett a harmadik generációs Panda, amelyről a Fiat azt mondja, több mint szimpla kisautó. Megnéztük magunknak.



Megérkezett az új Fiat Panda, a 32. életévét taposó olasz kisautó harmadik generációs, korábban már beharangozott képviselője. Vezetni sajnos még nem vezethettük, de az legalább kiderült, mennyibe kerül, s milyen felszereltségekkel lesz megvásárolható. Azonkívül, hogy lekerekíti a négyszöget, megnőtt és megkomolyodott, december közepén azt írtuk az 1980-ban, majd 2003-ban bemutatott elődmodellek után most még csupán a harmadik generációjával piacra lépő Fiat Pandáról, hogy noha a trendiség házon belül továbbra is az 500-as privilégiuma, már a Panda sem az a százasszög-egyszerűségű kis közlekedési eszköz, mint volt. No, ehhez képest a bemutatón a trendi szó sokkal gyakrabban hangzott el, mint mondjuk a környezetbarát kitétel, sőt azt is a fejünkbe verték, hogy a Panda több mint kisautó - nyugodtan nevezzük MPV-nek. Magyarul buszlimuzinnak, egyterűnek, ezerféleképp variálható, kiválóan kihasználható, sokoldalú és sokcélú járműnek.

És voltaképp a legújabb, Év Autója-döntős kis-Fiat tényleg elég ügyes, elég praktikus ahhoz, hogy méltán legyen rá büszke a gyártó, továbbá az importőr. Az Év Autója-díjat nem valószínű, hogy újra elhódítja (hiszen elődjének 2004-ben már ugye sikerült), de attól még simán továbbviheti a közel 6,5 milliós példányban gazdára találó ősök nyerő szériáját. Formáját már kiveséztük, plusz a bella Italia nem egy városában készített sajtóképek is magukért beszélnek, azt bezzeg nem árt ismét kihangsúlyozni, hogy a lengyel gyártásból Olaszországba visszaköltöző, a Euro NCAP töréstesztjén 4 csillagot kiérdemlő Pandácska hosszában 11,4, széltében 6,5 centit nőtt. Csöppnyivel magasabb is, miközben tengelytávolságán nem nyújtottak. Javítottak a légellenállásán, alaktényezője 0,40-ről 0,32-re csökkent, súlya minimálisan gyarapodott - adatok a táblázatban.
Fiat Panda 2012 méretek
  1. Hossz/szélesség/magasság: 3653 x 1643 x 1551 mm
  2. Tengelytáv: 2300 mm
  3. Csomagtér: 225-870 l
  4. Saját tömeg: 940-1035 kg

Na ja, csomagtartója nem valami öblös, de néhány literrel azért felülmúlja az előző generációét. Ha a 16 centis sínen - 60 ezres felárért - állítható második sort előre toljuk, 260, a támlákat döntve 870 literrel gazdálkodhatunk. A kérésre kétszemélyes hátsó pad támlája 50:50, a háromszemélyesé 40:60 arányban osztható, pluszpénzért az anyósülés is dönthető, ezáltal igen hosszú tárgyakat is szállíthatunk a nem is olyan kicsi Pandában.
A bemutatón kipróbáltuk: az utastér négy - átlagos termetű - felnőttnek elegendő helyet kínál, s hogy kényelmesebben utazhassanak, nagyobbak lettek az ülések. A kilátás az alacsony övvonalnak és a sok-sok üvegnek hála az átlagosnál jobbnak ígérkezik, a minőségérzetet színes betétek, zongoralakk és olyan dizájncsemegék emelik, mint például a kartámasznak is szánt, kerekített téglalap alakú kézifékkar. Felszereltségében felnőttebb lett a Panda: széria (Pop) a 4 légzsák, a City gombbal szuperkönnyíthető, elektromos szervokormány, az első villanyablak, a centrálzár. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy olyan tételek hiányoznak a belépő ellátmányból, mint a hátsó fejtámla, a liftezhető vezetőülés, a csomagtér-világítás vagy a rádió. A Lounge már tetőléces, fényezett (elektromosan állítható) visszapillantó tükrös és kilincses, oldalvédő csíkos, CD-s, MP3-as, 6 hangszórós hifis, távirányítós központi záras, manuális légkondicionálós.
Popként csak a jó öreg, 1,2 literes benzines elérhető, a kéthengeres, turbós TwinAir és a Multijet dízelt kizárólag Lounge szinten vásárolhatjuk. Hogy mennyiért? Íme.
Fiat Panda 2012 árak
modell listaár (Ft) akciós ár (Ft)
1.2 8V Pop 2 800 000 2 580 000
1.2 8V Lounge 3 150 000 2 780 000
0.9 TwinAir Turbo Lounge 3 580 000 3 160 000
1.3 MJet Lounge 3 780 000 3 330 000

Amint az látható, a kedvezmény mértéke az ár növekedésével párhuzamosan emelkedik, 200 ezertől egészen 450 ezerig terjed. Az 1.2 8V Lounge kifejezetten remek ajánlatnak számít a maga 2 780 000 forintos árával, míg az élménydús, stop-startos TwinAir Turbo és a szintén spórkirály, hasonlóképp motorleállító és -újraindító rendszerrel takarékoskodó MJet dízel bizony már jóval drágább. Akciósan is.
Nézzük, mennyivel mennek, mennyit esznek:
Fiat Panda 2012 alapadatok
Motor 0.9 TwinAir 1.2 8v 1.3 Multijet
Lökettérfogat (ccm) 875 1242 1248
Max. teljesítmény (LE/ford.) 85/5500 69/5500 75/4000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 145/1900 102/3000 190/1500
Végsebesség (km/h) 177 164 168
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 11,2 (11,5) 14,2 12,8
Vegyes fogyasztás (l/100 km) 4,2 (4,1) 5,2 3,9
CO2-kibocsátás (g/km) 99 (95) 120 104

Zárójelben a Dualogic robotváltós verzió értékei. A többi váltója mind 5 fokozatú kézi.

Kis motorok alacsony fogyasztással és károsanyag-kibocsátással trendin, zölden - jól is van ez így. Majd a későbbiekben érkező 100HP-utód, a feltehetőleg TwinAir-motoros Abarth és a 4x4-es változat többet fog enni... Addig is - nem kevés pénzért - még olyasmikkel vértezhetjük fel Pandánkat, mint például ESP (100 ezer forint), elektromosan nyitható üvegtető (250 e), robotváltó (a TwinAirhez, 250 e), 30 km/h alatti tempónál vészfékező, ütközésmegelőző cucc (50 e), Blue&Me Bluetooth-kihangosító és USB-csatlakozó (70 e). A Blue&Me TomTom navigációval is rendelhető.
Hirdetés

Fiat "PandArt" kreatív pályázat
Az új Panda bevezetése kapcsán a Fiat és a Lakástrend februárban közösen meghirdette a "PandArt" elnevezésű kreatív bajnokságát. A felhívás célja, a tehetséges művészek promotálása mellett, olyan hazai és nemzetközi szinten egyaránt piacképes, művészeti értékkel bíró trendi, kreatív terv létrehozása volt, amely hozzájárul a kortárs művészet terjesztéséhez, a vizuális kultúra fejlesztéséhez, egyidejűleg mosolyt és jókedvet csal az emberek arcára.
A kreatív pályázók az autó piros és türkiz alapszínéhez illeszkedően készíthettek egyedi alkotást, melynek mérete eléri az autó felületének 50%-át. Az értékelésnél előnyt élveztek a márka imidzséhez kötődő, a művészeti értékeket képviselő, a környezetvédelmet valamilyen módon propagáló derűs, humoros pályaművek. A felhívásra 80 pályázó jelentkezett, a szakmai zsűri díját Agócs Zoltán alkotása nyerte el. A zsűri ezzel egy időben kiválasztotta a további legjobb tíz pályamunkát, amelyek látványtervére a közönség adhatta le szavazatát a Facebookon. A közönségdíjas Fischer Balázs terve lett. A két nyertes pályamű életnagyságban is megtekinthető a 15. Lakástrend kiállítás látogatói számára a Millenárison.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 02:58
    Permalink

    Hamár 85le autót vetem akkor nem akarom mindig 30le-val használni ,mert akkor nem tölt a turbó… Ez csak marketingfogás…. Lazán lehetne 1 vagy 1.2-es motor benne ….
    Ez értelmetlenül kicsi.meg hát ,azért 800ccm es motor hamar is kopik. Ennek a motornak 300 000 km max 400 000 mernék josolni…

  • 2017.10.31. at 02:58
    Permalink

    szerencsére a kormány és a kerekek megúszták a lekerekítést,egyébként ízléses a cocpit és ha egy német vagy újkori koreai qualitet is társul, akkor gratula.Kár, hogy nem nézték meg hogyan csinálta több mint 10 évvel ezelőtt a suzuki az üléshajtogatást a wagonr-nél.Kiváncsi lennék a 40 ezres navi mennyibe fáj.Ezek a TwinAir motorok a tesztek során gyalázatosan sokat fogyasztanak.

Vélemény, hozzászólás?