Kigyúrta magát a hibridséghez az új Ford Kuga

Zöld rendszámra is jogosult lesz a Ford Kuga harmadik generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Konnektoros, lágy és full hibrid hajtáslánccal is érkezik a harmadik generációs Ford Kuga, így aztán zöld rendszámra is jogosult lesz. Láttuk, bele is ülhettünk, mutatjuk!


Amszterdamban az orrunk előtt debütált a vadonatúj Ford Kuga, az Európába is áthozott Explorer (róla picit később részletesebben), megvillantották a már idén érkező új Pumát, és még csokornyi új hibridet is bejelentett a márka!
Még mielőtt rátérnék az egyik legfőbb újdonságnak számító Kugára, nézzük, mit is hoz a Ford a hibridek terén. Az európai piac szempontjából két legfontosabb modell, a Fiesta és a Focus mild-hybrid, a Ford nyelvén EcoBoost Hybrid hajtásláncot kap. Az 1,0 literes motorhoz szíjjal csatlakozó önindító/generátor egységgel villámgyors stop-start, fékenergia-hasznosítás és némi rásegítő hajtás is adott, így a rendszerteljesítmény 150 lóerő, az összesített nyomaték 240 Nm, ami bizony még egy másfélszer ekkora turbódízelmotornak is becsületére válna. A Transit és a Tourneo Custom elektromos hajtást, padlójába, a raktér csorbítása nélkül épített vízhűtéses lítium-ion akkumulátort kap, amivel 50 kilométeres emissziómentes hatótávot ígér, de a benzinmotort áramtermelésre fogva 500 kilométeres összesített hatótáv érhető el. Teljesen elektromos hajtásláncot majd a "nagy" Transit kap, 2021-ben, amikorra a Mustang által inspirált, 600 kilométeres hatótávú villany személyautót is várhatjuk. Utóbbit persze még nem láthattuk, az árammal hajtott Transitot viszont már igen.

Nézzük a Kugát!

A Fiesta és a Focus után a Ford európai eladásait tekintve a Kuga a harmadik legfontosabb európai Ford, az öreg kontinensen ez a márka legnagyobb példányszámban eladott szabadidő-autója, de hazánkban például a Focus után a második legnépszerűbb modelljük. Az első generáció 2008-as megjelenése óta több mint 1 millió példányban fogyott, de csak tavaly is elkelt belőle 153 800 példány Európában, míg hazánkban 3100 darabban fogyott tavaly, s az idei első negyedéves 758 darab sem szerény mennyiség. Idén még a második generáció fut, de jövőre piacra lép az a harmadik nemzedék, amit az amszterdami GoFurther rendezvényen már láthattunk is.
Hirdetés

Oké, hogy a Ford amszterdami GoFurther eseményén a Puma volt a legforróbb újdonság, az is, hogy méretben az Explorer a király, de az elődök számaiból, illetve a szegmens keresettségéből nagyjából egyértelmű, hogy példányszámával a Kuga lesz a nyertes. A harmadik generációs, jövőre piacra lépő modell 4,58 méteres hosszával 8,9 centivel nyúlik túl a most kaphatónál, szélessége 4,4, 2,71 méteres tengelytávja 2,2 centivel bővült.

A méretnövekedés az utastérben is felfedezhető, légiesebb lett a beltér, a hátsó lábtér egyértelműen bővült.


Elég sok újdonságot hoz az új Kuga. Az első Ford, ami háromféle (mild, full és plug-in) hybrid hajtáslánccal is kapható lesz, az első európai Ford, ami head-up display-t is hoz, a jól ismert plexilapra vetítőset, de a kategóriában az is elég nagy szó, hogy millió egyéb mellett aktív zajkioltó rendszert is kaphat. Ez az első SUV, ami a Ford új, C2-es padlólemezére épül. Tömege ennek köszönhetően 90 kilogrammal apadt, torziós merevsége azonban 10 százalékkal javult.
Már az is elég jelentős variációs lehetőséget kínál, hogy a szerényebb verziókon túl Titanium, Vignale és ST-Line is elérhető lesz - ezek mind eltérő hűtőmaszkokat és lökhárítókat kapnak, 18-19 colos alufelnikkel. Pontosan tucatnyi, azaz 12 féle karosszériaszínből lehet majd választani, de

az igazi különlegesség a hajtáslánc-arzenál.

Az alapverziók a 120 és 150 lóerővel elérhető 1,5 literes EcoBoost benzinesek lesznek. Bár ezek a kínálat „leginkább torkos” egységei, WLTP szerinti 6,5 l/100 km vegyes fogyasztási értékükkel nemigen szégyenkezhetnek. Dízelből a Focusból ismert 120 lóerős 1,5-ös az alap, immár ugyanúgy EcoBlue névvel, ahogyan a 150-180 lóerővel elérhető, 5,7 l/100 km vegyes fogyasztású, 2,0 literes is; mindkettőhöz elérhető lesz a Ford 8 fokozatú automata váltója is.

A hibridek most először jelennek meg a Kuga kínálatában, rögtön három különféle elvvel.

Míg a Fiesta vagy a Focus (és majd a Puma) esetén az 1,0 literes benzineshez társul az integrált indítómotor/generátor egység, ami villámgyors stop/starot és némi elektromos rásegítést ad, itt a 2,0 literes dízel 150 lóerős verzióját jelentő EcoBlue Hybrid jelenti a „belépő” hibridet, kereken 5,0 literes vegyes fogyasztási értékkel. Szándékosan hívom az előbbit belépőnek, az ugyanis elektromosan önálló mozgásra nem képes, míg a Kuga Hybrid már tud mozogni csupán villanymotorjával. Ebben ugyanis egy 2,5 literes, Atkinson ciklusú benzinmotor dolgozik együtt egy hajtó és egy generátor szerepet betöltő villanymotorral és a „Ford saját fejlesztésű teljesítményosztó automata váltóművével”. A hajtáslánc pont olyan elvű, mint a Toyota RAV4-esé, ám annak elemeit a megkérdezett gyári ember (érezhető elbizonytalanodással) Ford terméknek mondta. Akárhogy is legyen, a rendszer legalább bizonyítottan működőképes. A Kuga Hybrid összkerékhajtással is kapható lesz, kombinált fogyasztása 5,6 l/100 km, CO2 emissziója 130 g/km, rendszerteljesítménye pedig 225 lóerő.
Az összes most bemutatkozott Ford hibrid lítium-ion akkumulátort alkalmaz, de a Kuga Hybridé is szerény kapacitású, így csak néhány kilométer emissziómentes megtételére alkalmas. Jön viszont Kuga Plug-In Hybrid is, ami 14,4 kWh-ás akkumulátort kap, s mivel 50 kilométeres emssziómentes hatótávot ígér, egyrészt még a zöld rendszám esetleges szigorítása esetén is jogosult lehet a többek közt a legtöbb városban ingyenes parkolásra jogosító megkülönböztetett plakettre, másrészt mindössze 1,2 l/100 km vegyes fogyasztást és 29 g/km CO2 emissziós értéket mutathat fel. A hajtáslánc elektromos, akkutöltés-megőrző és az akkut feltöltő programokat is kínál, míg az összkerekes verzióknál az is hangolható lesz. A Ford ezzel az arzenállal elég jogosan gondolhatja és gondolja is azt, hogy minden vevő számára megfelelő alternatívát fog kínálni a Kuga harmadik generációja, ami akár 2,25 tonnás vontatási kapacitást is adhat.
Nem csak a hajtáslánc-kínálatot fejlesztették komoly mértékben, a fedélzeti elektronikákat és az elérhető sofőrsegédeket is. A műszerblokk digitális lehet, szerepelhet fedélzeti wifi, az internetre csatlakoztatott autó a FordPass Connect rendszerrel bármikor információkat adhat magáról, s akár távolról indítási lehetőséget is kínálhat. Araszolófunkciós távolságtartó tempomat, a holttérfigyelővel is összekötött, a sáv közepén tartó sávtartó automatika, párhuzamos és merőleges parkolásra, automata váltó esetén a pedálok érintése nélkül is képes parkolóautomatika, városi koccanásgátló, első és hátsó kamera egyaránt elérhető lesz, ahogyan jelzőtábla-olvasó és automata távfénykapcsolás is. Az új Kuga nemcsak elődjéhez mérten, a kategóriában is rendkívül érdekes modellnek ígérkezik, a különféle verziók a jövő évben, ha nem is egyszerre, de mind piacra lépnek. Bár az alapmodell már az év elejétől kapható lesz, a konnektoros hibridre egy kicsit majd még várni kell, és talán érdemes is lesz, ugyanis a tömeggyártók köréből ez lesz az első konnektoros hibrid SUV, legalábbis a jelenlegi információk szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?