Kikerüli a gyalogost az új nagy Lexus

Semlegesíti a zajokat, és még a gyalogosokat is kikerüli a legnagyobb Lexus új generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett az új Lexus LS, szétcsúszott formaterve alacsonyabb autót rejt elődjénél, valamint a legnagyobb head-up displayt és zajszűrő generátor jóvoltából síri csöndes utasteret.


Külsőre nem hozott nagy meglepetést az új Lexus LS, azt a vonalat vitték tovább, ami az utóbbi időben bejött nekik - ez persze gyökeres újítás az eddigi LS-hez képest. A predátor száj elég megosztó, de sokakat megvettek vele, a szétcsúszott első fényszórók az IS-en debütáltaktól eltérőek, de hasonlóan extrém megjelenésűek. A fazon kicsit kupés, de inkább egy komolyan nyújtott szedán megjelenése van, a sziluett változása főként annak köszönhető, hogy a tető 1,5 centivel, a motorháztető 3-mal, a csomagtartó 4 centivel van alacsonyabban az elődnél. Hossza vetekszik a nyújtott 7-es BMW-vel (5235 mm), ahogy tengelytávja is (3125 mm) szélessége pedig kereken 1,9 méter.
Hirdetés

Új motort is hozott az új Lexus, a hosszú motorháztető alatt a Toyota Forma-1-es technológiáján alapuló duplaturbós V6-os benzines dolgozik egy 10(!) fokozatú automatikus váltóval támogatva. Teljesítményére azt ígérik, hozza egy V8-as szintjét, de magas fogyasztás és kellemetlen vibráció nélkül. A kipufogót úgy hangolták, hogy a lehető legkevesebb hangot adja ki magából, olyan frekvencián szóljon, ami még nem zavaró. A motor teljesítménye bődületes, 415 lóerő és 600 Nm nyomaték leadására képes, 0-60 mérföld/órára 4,5 másodperc alatt gyorsul a sima hátsókerekes változat. Az új GA-L nevű platformra építkező LS a márka eddigi legmerevebb autóját hozta, a VDIM (Vehicle Dynamics Integrated Management) elektronikus stabilitás szabályzó rendszerrel karöltve nedves, vagy akár jeges felületen is minden eddigi Lexusnál biztosabb vezethetőséget ígér.
Ami a hangokat illeti, a beltér hangulatáért a Mark Levinson hifi a felelős, ami amellett, hogy csodás zenei hangzást ad, a beszűrődő zajok kioltásáért is felelős. Egy érzékelő segítségével a beszűrődő hang frekvenciáit kioltó, nem hallható frekvencián szól, így a korábbiaknál csendesebbnek hat az utastér. Az új Lexus LS a márka szerint a világ legnagyobb head-up kijelzőjét kínálja, 24 colos monitor vetít a szélvédőre értékes információkat. Talán az egyik legfontosabb extra viszont a vezetéstámogató rendszereket erősíti. Az LS képes felismerni az úttesten áthaladó, vagy csak álló gyalogost, és nem csak állóra fékezni, akár kikerülni is képes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:47
    Permalink

    ” Az új Lexus LS a márka szerint a világ legnagyobb head-up kijelzÅ‘jét kínálja, 24 colos monitor vetít a szélvédÅ‘re értékes információkat. ” Nézzétek már meg mekkora egy 24 colos monitor képátlója és az vajon hogy fér el a műszerfaltetején fektetve szélvédÅ‘ elÅ‘tt ?

    24 col az 60,90 cm átmérÅ‘ben … nem inkább az lehet hogy olyan a HUD vetített képe mint ha a vezetÅ‘ ülésbÅ‘l egy 24 colos monitort néznénk ?

  • 2017.10.27. at 22:47
    Permalink

    Nekem is az Infiniti q70 jutott eszembe mikor oldalról megnéztem a képeket . A belsÅ‘ hát hogy is mondjam azokkal a forgó kapcsolókkal a műszerfal tetején érdekes … mind ha 2 szarva lenne . V6 os motor a Németek V8-ával szemben ami annyiba kerül mint a predigrében erÅ‘sebb v8 hmmm hát nem tudom … A hátsó lámpa lelógó műanyag betéte ajajjj … egy igazi formai bravúr …

  • 2017.10.27. at 22:47
    Permalink

    Ez egy infiniti predator orral. Mercedes “khm” ihlette belsÅ‘vel. Az alsó (hátulról 3/4-es) kép alapján a hyundai vagy Mazda is lehetne.

    Ha nem is VW-i mélységben de érezhető az alkatói válság a japánok formatervezési részlegén. Okés hogy japánban sem nő minden bokorban egy Shiro Nakamura, de nem tudnának valahonnan szerezni egy tehetséges formatervért felelős vezérembert?

  • 2017.10.27. at 22:47
    Permalink

    Már az elÅ‘zÅ‘ generációk is a végtelen kifinomultságukkal tűntek ki kategóriatársaik közül, igazából nem tudom, min tudtak még “reszelgetni” a Lexus mérnökei. És ez a most futó Lexus-stílusirányzat szerintem ennél az autónál lett “kerek egész”. Nagyon bejön.

Vélemény, hozzászólás?