Kilinccsel előre mutogatják az új Alpine-t

Célegyenesben az Alpine sportkocsi, az első széria exportálása 2018-ig elkezdődik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A letűnt francia márka elég közel áll hozzá, hogy bemutassa az új Alpine sportkocsit. Felkerült az első videó álcázott autókról, megnyugtatóan sok benne a drift.


Régóta hegyezik már a feltámadó Alpine sportkocsiját, az A120 hamarosan meg is érkezik. Most egy kedvcsináló videót lőtt fel a márka új honlapjára, amiben három álcázott autót láthatunk, leginkább keresztben közlekedve. Nem is kell ennél több, bíztatóan játékosnak ígérkezik a kis francia sportkocsi. A középmotoros és hátsókerekes Alpine A120 első, limitált szériáját Premiere Editionnek hívják és 1955 darab készül belőle.
Hirdetés
Eleinte háromféle fényezésben lesznek majd elérhetők, Bleu Alpine, Noir Profond és Blanc Solaire fantázianevű árnyalatokban. Az első szériás Alpine-okat 12 európai országba szállítják, 2018 után kaphat belőlük az Egyesült Királyság és Japán is. A fényezések és a limitált darabszám mellett még az A120 gyorsulását is elárulták, hivatalosan 4,5 másodperc elég lesz neki a 0-100-hoz. Viszont, ha ennyire játékos, ahogy a videóban is látszik, ez sokakat nem fog érdekelni. Foglalózni már most lehet, több mint 600 ezer forintnyi előleg kell hozzá, hogy a minimum 17 millió forintos vételárat kifizethessük egy új Alpine-ért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?