Kíméli a Mikulás a rénszarvasokat, idén már Lexusszal érkezik

A Lexus legújabb koncepciója 20 km magasan repíti majd a Mikulást, csomagtartója pedig feneketlen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A modern kor követelményeihez igazodva a Mikulás sem hajthatja örökre rénszarvasait, nehogy még állatkínzással vádolják. Szerencsére a Lexus manói készítettek számára egy praktikus szánt hibrid hajtással.

Sok autógyártó készít járműveket egyedi megrendelésre tehetős ügyfelek számára, de talán egyiküket sem érte még az a megtiszteltetés, hogy magának a Mikulásnak tervezhettek egyet. Télapó a Lexust bízta meg a nemes feladattal, rénszarvasai ugyanis megérdemelnek egy kis pihenőt, és különböző támadások is érték már őt a médiában, amiért ilyen régimódiasan munkára fogja szegény ártatlan állatokat. Rudolfék hiába tiltakoztak, hogy nekik ez örömteli munka, a Mikulás nem engedheti meg a presztízsvesztést, így a Takumi-manók közreműködésével megszületett a 100%-ig állatbarát Lexus HX Sleigh Concept, azaz szán koncepció.
Hirdetés
A Lexus lappföldi kutatás-fejlesztési részlegében született tanulmány természetesen piros színű, nem csak kívül, de a futurisztikus beltérben is. Hűséges barátait persze nem hagyja magára a Mikulás, a rénszarvasok továbbra is a jármű előtt vágtatnak majd, de a két sugárhajtómű nagyban megkönnyíti majd munkájukat. Az állatok biztonságára is nagy hangsúlyt fektettek, a Lexus HX ugyanis rénszarvas-felismerő rendszerrel rendelkezik, de fejlett infotainment rendszere rácsatlakozik a Mikulás telefonjára is, szinkronizálja a névjegyeket, a címeket és a jó és rossz gyerekek listáját. Fontos még a felturbózott klímaberendezés, a HX ugyanis 20 km magasan szállítja majd a Télapót, ahol bizony nagy szükség van a jó fűtésre és az oxigéndús levegőre. A Lexus nem mellesleg megnyerte a csomagtartó-versenyt, ennél nagyobbat már senki sem készíthet: a kéz nélkül is nyitható fedél alá egy fekete lyukat tettek, a raktérfogat így végtelen literes lett, ahol minden ajándék kényelmesen elfér. Bár a japán márka tapasztalt az összkerékhajtásban, a speciális igények miatt járművüket ARD-vé (All-Reindeer Drive - összrénszarvas-hajtás) alakították. A HX Sleigh Conceptet egyelőre még tesztelik, főleg a csomagtér stabilitásán dolgoznak az atomfizikusok, de a tervek szerint idén már a kész változattal szállíthatja a Mikulás az ajándékokat a világ minden pontjára.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?