Kimondottan biztonságos lesz az új Suzuki, hiszen a Toyota is az

Amerikai törésteszten bizonyított a plug-in hybrid RAV4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

„Különösen ajánlott” minősítést kapott a rendkívül szigorú amerikai törésteszten a Toyota RAV4 Prime, tehát a konnektoros hibrid változat és az alapjára épülő Venza is.

Habár videót még nem közölt róla az IIHS, törésteszten vizsgálták a konnektoros hibrid RAV4-et, illetve néhány hete a BMW 2-es Gran Coupét, a Ford Explorert és a Kia Seltost is. Utóbbiakról már elérhetők a videók is, a Toyota esetében egyelőre az öntöltő változat felvételeivel kell megelégedni.
Hirdetés
Ismételt tesztelésre azért volt szükség, mert a hálózatról tölthető változatnak a nagyobb akkumulátorcsomag és a fedélzeti töltőberendezés által megváltoztak a tömegarányai A „különösen ajánlott” minősítés azt jelenti, hogy egy modell legalább jó vagy kiváló eredményt ér el hat, egymástól független törésteszt-típusban: három frontális ütközéses vizsgálat (kis átfedéses a vezető, illetve az utas oldalán, illetve félátfedéses) mellett oldalirányú ütköztetést és a tetőszerkezet szilárdságát ellenőrző borulásos vizsgálatot is végeznek, továbbá megnézik a fejtámaszok ostorcsapásos nyaksérülés elleni védelmi képességét is. Emellett követelmény az is, hogy az új autóknak képesnek kell lenniük megvédeni a náluk gyengébb járműveket vagy embereket. A RAV4 Prime és a Venza egyaránt megfelelt az összes ütköztetésen, és kiválóan teljesítették az ütközéselkerülési feladatokat. Az autókkal egyáltalán nem ütköztek (20, illetve 40 km/h sebességnél), a gyalogosok előtt pedig vagy lefékeztek vagy minimálisra csökkentették a sebességüket, így nem okoztak súlyos sérülést. Az IIHS tesztmérnökei külön kiemelték a Toyota RAV4 Prime opciós kanyarkövető LED-fényszórójának teljesítményét, amelyek semmilyen kívánnivalót nem hagytak maguk után, így maximális minősítést érdemeltek. Ebből következően a 18,5 millió forintos Suzuki Across is ugyanilyen biztonságos lesz, hiszen műszakilag megegyezik a RAV4 Prime modellel.
Hirdetés
A Ford Explorer is másodjára vágott neki a tesztnek, ugyanis az első alkalomkor nem érte el a „Jó” minősítést sem, mert nagy volt az esély a vezető bal lábának sérülésére. A Ford mérnökei módosítottak az autón a májusi törésteszt után, így most már megkapta a „Jó” minősítést az autó, csökkent a sérülés kockázata.
Hirdetés
Hasonlóan a Toyota Venzához, a Kia Seltos is amerikai belpiacos modell. A törésteszten „Jó” minősítést kapott. A Toyoták mellett a BMW 2-es Gran Coupé volt a legfrissebb tesztalany. Ütközésvédelemben szintén kiválóan szerepelt, ám az IIHS szigorúan vizsgálja a fényszórókat is. A BMW csak azért nem ért a Toyota nyomába, mert a tesztek alapján nem világítják meg olyan jól az utat, mint a japán márka esetében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?