Kínai kézbe kerülhet az Aston Martin

A kínai Geely szívesen látná portfóliójában az Aston Martint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Geely nem csak hazájában, hanem az öreg kontinensen is egyre jelentősebb autóipari szereplő, már több európai márkában is többségi tulajdonos a kínai cég.

A bő száz éves múltra visszatekintő brit Aston Martinnak hamarosan új tulajdonosa lehet a Financial Times szerint. A brit gazdasági napilap úgy tudja, hogy a két cég közötti tárgyalások már folyamatban vannak, így a Geely jó eséllyel egy újabb európai márkában lehet tulajdonos. Az utóbbi években Kína tizedik legnagyobb autógyártója többségi tulajdont szerzett a Lotusban, őhozzá tartozik a Volvo, de a Daimlernek is 10%-ban a tulajdonosa (a német cég pedig 5%-ban az Aston Martint birtokolja), de London utcáit is a kínai céghez tartozó LEVC látja el taxikkal. A Geely most jó tárgyalási pozícióban van, ugyanis az Aston Martin számára fontos a tőkebevonás, mivel az utóbbi esztendők nem alakultak jól. A tavalyi évben 7%-ot estek az eladások, így csupán 5809 darab Aston Martinra volt igény, a cég adózás előtti eredménye pedig közel a felére esett vissza, a részvények árfolyama 2018-hoz képest a negyedére csökkent. A leendő új tulajdonos számára ugyancsak előnyös, hogy a népszerűnek ígérkező DBX-szel (ami szintén rengeteg forrást emésztett fel) már elkészült az Aston Martin, de az értékesítés csak az év második felére várható, így jelenleg a kedvezőtlen anyagi helyzet miatt olcsón lehet részesedést szerezni, ám a DBX-nek köszönhetően sokkal értékesebb céggé válhat az Aston Martin.
Hirdetés
Az Aston Martin részvényei a jövőben még értékesebbé válhatnak, ha végre elkészül a Rapide E, amire a cég első elektromos autójaként hivatkoznak. A típus már készen van, de a kedvezőtlen pénzügyi helyzet miatt elhalasztották a gyártást. Óriási volumen ugyan nem várható a négyajtós Rapide E-ből, a hírek szerint csak 155 darab készül majd, de az első tisztán elektromos modell piacra lépése emelheti a cég ázsióját, a márka jövője azonban a DBX kezében van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?