Kipróbáltuk a legígéretesebb autóvédelmi rendszert

Fizetett hirdetés

Termékteszt: Gorilla S10 Intelligens gépjárművédelmi rendszer

Hiába van casco biztosításunk, ha ellopják autónkat, biztosan rosszul fogunk járni, ezért aztán érdemes védekezni ellene. Megnéztük a leginkább ígéretes hazai szolgáltatást.

Ha csak ennyit látunk a Gorilla S10-ből, nyilván kicsit soknak tűnik az érte kért ár, ám pont az a lényeg, hogy a hardver apró, a szolgáltatás pedig profi


Nemrégiben készítettünk egy körképet a hazai prémium járművédelmi rendszerekről, ott a havidíjmentes Gorilla S10 bizonyult a leginkább ígéretesnek. Persze akkor csak nagyvonalakban, főbb jellemzőivel mértük össze a rendszereket. Viszont nyilvánvaló, hogy mint minden mást, egy autóvédelmi rendszert is használatban érdemes kipróbálni.

Ez a kis eszköz kerül az autóba, fejlett GPS és GSM egységgel, minimális fogyasztással


Az első ütőkártya persze már a paraméterek szerint is megvan: a Gorilla S10 az egyetlen olyan komplex autóvédelmi rendszer, ami úgy havidíjmentes, hogy a rendszer közben aktív SIM-kártyával és állandó online felügyelettel dolgozik. Ára továbbra is nettó 129 ezer forint, amihez ráadásul kamatmentes részletfizetés is elérhető. A teszt előtt elég sok infót átadott a hazai fejlesztőcsapat, de ha nem beszéltünk volna, csupán az eszközt kapom meg, akkor is leesett volna az állam, hogy mit raktak össze. A cigarettásdoboznál kisebb eszközt persze nem sokat látja az ember, talán sosem, azt ugyanis a szerződött beszerelők rejtik el az autókban, jó alaposan, rendszerint komoly - de nyom nélküli - bontással. Garancia természetesen van, de nem jellemző, hogy meghibásodna a szerkezet, ami kérésre kiegészítő akkumulátorral is kérhető. Igaz, jellemzőbb, hogy az autókat az elektronikai rendszer szabotázsa nélkül lopják el, védelmi rendszer nélkül lábon, védelmi rendszer esetén pedig trélerrel.
Miként véd a Gorilla S10?
Korábbi cikkünkben már leírtuk, hogy a telepített rendszer a lehető legnagyobb kényelmet adja. Saját távirányítója ugyanolyan kulcsi nélküli üzemet is tud, mint a modern autók zsebben hordható kulcsai. Itt azonban a távirányító a banki szintű AES256 titkosítást alkalmazza, sokkalta biztonságosabb akár a gyári okoskulcsoknál, akár az ugrókódos riasztóknál. A rendszer automatikus élesedésre állítható, s akkor is élesedni fog, ha kiszednek minket az autóból. Ez elég fontos, mert míg az okoskulcsos autók jellemzően legfeljebb jelzik, ha menet közben "kiszáll" a kulcs, itt fény és hangjelzést követően az autó le fog állni. Persze létezik szerviz üzemmód, ezt ugyanúgy többféle módon aktiválhatjuk, mint például a vészleállítást. Webről, okostelefonos applikációból, SMS-paranccsal és a saját készülékünket felhívva (tone) gombnyomásos paranccsal.

Hatalmas kényelem, hogy a távirányítóról gombnyomással és érintés nélkül is megy a rendszer aktiválása és kioldása is - beállítástól függően


Az applikáció és a webes felület nemigen hagy kívánni valót, akár teljes flottát is kezelhetünk, láthatjuk az autók aktuális pozícióját, menet közben szinte valós idejű haladását, valamint persze mozgási naplóját, sőt, még annál is többet. Nem csak az autó mozgása, hanem az is pontosan látható, hogy azt mikor nyitották ki (külön naplózódik a csomagtér/raktér), mikor indították és állították le, mennyi az akkumulátor-feszültsége, mennyi töltés van még a távirányítójában. Apró, de hasznos figyelmesség, hogy a lemerüléshez közelítő távirányítókat a rendszer-üzemeltetők is naplózzák, s új elemet postáznak azon ügyfeleknek, akiknél aktuális a csere.

Minden - is - beállítható az okostelefonos alkalmazásból, látható a saját autónk, vagy akár a teljes flotta pozíciója, valamint a múltbéli események is

A telefonos alkalmazásból is letiltható a távirányító, ha esetleg elhagytuk


Nem kérdés, hogy van menetnapló, megkülönböztethetők a privát és a céges utak, s ezeket nem kell minden esetben egyesével végigböngészni, ha egy-egy útvonalra beállíthatjuk, hogy az milyen, s a rendszer már automatikusan tudni fogja. Ami viszont ennél is komolyabb személyre szabási lehetőséget ad, az a különféle egyéni riasztások/értesítések beállíthatósága. Nem csak arról kaphatunk értesítést, ha például megszűnik az internetkapcsolat (akár blokkolás, akár mélygarázsba hajtás miatt), hanem természetesen bármilyen területi határ (geo kerítés) is megadható. Igaz, ez még nem is a nagy truváj, utóbbi az, hogy például a telephely vagy bármilyen egyéb pont érintése, elhagyása ugyanígy köthető értesítéshez, így Gorilla S10-zel felszerelt autót hajtó kollégák (és persze családtagok...) a lehető legnagyobb kontroll alatt tarthatók, jelentsen ez pozitívumot vagy negatívumot.

Nem csak lopás esetén kapunk értesítést, kérhetünk arról is, hogy a kollégák mikor érnek be a céghez, mikor hagyják el - autójukkal, mindez kényelmesen állítható a webes felületről


Biztonságot mindenképp jelent a rendszer, méghozzá úgy, hogy használata semmi különöset nem igényel annál, hogy nálunk kell legyen egy távirányító, amit természetesen nem ajánlott az autó kulcsával egy helyen tárolni, utóbbit inkább csak önmagában lopják el, úgy ugyanis nem lesz indítható az autó, mi pedig értesítést fogunk kapni (beállítástól függően e-mail mellett push notifikációval is), az pedig szintén beállítás kérdése, hogy az autó riaszt-e illetéktelen nyitáskor, milyen hangosan, mennyi ideig, hasonlóképp az élesedéskori jelzés hangereje is állítható (akár zéróra is). Akkor sincs tragédia, ha a távirányítót is megkaparintja valaki, azt ugyanúgy az applikációból, a webről, vagy a készüléket felhívva is letilthatjuk, ahogyan magát az autót is. Ez így elég komplex, s próbánk szerint tökéletes megbízhatósággal működő rendszernek tűnik. Ha kíváncsi vagy rá, március 22. és 24. között megtekintheted működését a Hungexpón az AMTS kiállítás A pavilonjában, ahol a fejlesztők egy autóba építve is bemutatják. Ha lemaradnál róla, a gorillariaszto.hu oldalon keresztül is bármikor elérheted magukat a fejlesztőket.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.03.14. at 22:51
    Permalink

    ugye ilyen rendszer akkor működne jól, ha a jelzavarót is jelezné azonnal. tehát ha megszűnik a jel, akkor azonnal jelezne az applikáción és folyamatosan mutatná (hogy nem elérhető)…ha véletlen visszajön valahol máshol, az hasznos lehet, de az nem gondolnám, hogy megtörténik.

    • 2019.03.16. at 00:41
      Permalink

      ha jelzi a kapcsolatvesztést, az már valami. mondjuk, ha nem 1-2 percre van az ember az autótól akkor ugye necces az ügy.
      az igazi ötlet az lenne ezek ellen, hogy egy folyamatosan cloudra streamelő 360-as kamera a tetőkárpit közepére :D:D de az már nagyon scifi….persze az 5g elterjedésével (bár sztem a 4g is képes lehetne rá) azért 720p-s “utolsó10perces” felvételek nem jöhetnének rosszul (csak ugy a baj a folyamatos datastream). Mert ha a jelet elveszti az utolsó 10 perc kép-hang anyaga cloudba megmarad. Illetve ha belemennek a kocsiba, vagy sérülés éri és a “mélyentisztelt” autóstárs elhajt, akkor is hasznos tudna lenni.

  • 2019.03.15. at 08:41
    Permalink

    Ezzel csak az a baj, hogy manapság már az autótolvajok is GPS, GSM zavaróval rendelkeznek, így ez az egész csak annyit ér, hogy látható, holt szűnt meg a jel, és mikor.
    ENNYI!!!
    Ezért kár ennyi pénzt adni, mert GPS nyomkövetőket már 10-15 ezer Ft környékén is lehet kapni, ami távolról le is tudja állitani az autót, és telefonon lehet látni, és visszanézni a mozgását.
    (Az enyémben 13000Ft!!! volt egy ilyen tudású kütyü, és nem havi díjas 3 egységig.)

    Ez sem nyújt semilyen többletet azoknál.

    • 2019.03.15. at 10:33
      Permalink

      Mondjuk úgy, hogy azok az 5/12 voltos kínai rádiófrekvenciás zavarók, ami a legtöbb pitiáner bűnözőnek van, nem sokat érnek. Ha szerencséje van a rablónak akkor a motortérig talán elér a jel, de tekintve, hogy az autótolvajok nem szoktak villamosmérnöki diplomával szaladgálni, nyugodtan lehet arra támaszkodni, hogy előbb-utóbb úgyis hibázik valahol, amikor a GPS akár a GSM hálózathoz újra tud csatlakozni a lopásgátló és elárulja a tolvajt. Plusz egy elnémított riasztóval vagy kiiktatott immobiliserrel szemben arról nem kap semmilyen információt, hogy a lopásgátló elektronika zavarása sikeres-e. Vihet magával egy teszt GPS készüléket, amin látja, hogy nincs jel, de ahány chip, annyiféleképpen nehéz őket zavarni, tehát mondhatni, hogy a tolvaj is vakon dolgozik egy ilyen járművel.

  • 2019.03.16. at 07:32
    Permalink

    Az első három évben nincs díja a rendszernek, onnantól kezdve éves szinten 20e forint vagy nincs online kapcsolat.

    Tudom, apróbetűben ott van, de így korrektebb lett volna támogatói tartalom, ha már itt az X.

  • 2019.04.16. at 23:33
    Permalink

    ok, ez itt a fizetett reklám oldal, de ez semmivel nem jobb, mint a pajzs újabb komplex rendszere..sőt, kevesebb, az fizikai akadály is ezt simán leárnyékolják, és viszik a kocsit..az kevés hogy látom hol van, meg hol nincs.
    Az hogy letilt rendszereket, simán kinyitják a motorteret, és áthidalják az egész vackot.
    Eszemben sincs a pajzsot reklámozni, de ez csak egy gyengus gsm riasztó kombó
    ma már kevés.

Vélemény, hozzászólás?