Kipróbáltuk, megnyerhető: háttámla- és csomagtértáska
Termékteszt: utólagos autós tárolórendszerek
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ugye ismerÅ‘s, hogy ha csak egy-egy apróság van az utas- vagy a csomagtérben, akkor az elgurul, kiborul, szétszóródik? SegÃtünk okosan pakolni.
Sokat dob autónk igényességén, ha kacatjaink, vagy az autó kellékei nem pőrén szaladgálnak a csomagtérben, hanem fix táskában utaznak.
Ennek a viszonylag nagy tárolónak 2690 Ft az ára
Alja és hátfala is rögzÃthetÅ‘ tépÅ‘zárral, van füle is, ha kiemelnénk
Száz szónak is egy a vége: az autós tárolórendszereknek bizony minden esetben van létjogosultságuk. Szét is néztünk a Conrad áruház Csomagtérrendezők, tárolók, táskák szekciójában, ahol bizony pohártartótól mobil szemetesen és szemüvegtárolón át csomagtéri táskáig minden van. Ha már nézelődtünk, a Conrad ide is adott két terméket kipróbálásra, sőt, olvasóink számára mindkettőből 5 példányt sorsolásra.[BANNER type="1"]
Több mint 0,5 méter széles, 15 cm mély és 23 magas, egészen sok cucc fér bele
Az egyik a nagyméretű, tűnemezbÅ‘l készÃtett, 55 centiméter széles, 15 cm mély és 23 magas csomagtértáska. Alja és hátulja egyaránt tépÅ‘zárral rögzÃthetÅ‘ a csomagtér aljához, illetve hát- vagy oldalfalához. Ha nem fér a csomagtér alatti rekeszbe az izzókészlet, az elsÅ‘segélycsomag vagy az elakadásjelzÅ‘, ebben biztosan lesz helye, ahogyan például a tartalék olajnak, egy életmentÅ‘ ásványvÃznek és még némi elemózsiának is. Vész esetére vagy akár ebédre is, hogy például az irodába vitt doboz ne "szaladgáljon" a csomagtérben. A fogóval is ellátott, Ãgy kiemelhetÅ‘ táskaként (akár szerszámokkal) is használható csomagtértáska 2690 forintos árával korrekt ajánlatnak számÃt: már akkor áldani fogjuk, ha csak valami szennyezÅ‘désmentes cucc kiborulását, szétszóródását megspóroljuk vele, ha pedig mondjuk a motorolajét, a szélvédÅ‘mosóét vagy a tartalék hűtÅ‘folyadékét, akkor aztán óriási áldásként tekinthetünk rá.
Egy másik praktikus tároló: a hűtőrekeszes csomagtértáska,
szintén a Conrad kÃnálatából
Bár a csomagtéri táskánál is emlÃtettük, hogy akár ebédes dobozunk is tehetÅ‘ oda, annak, illetve az utazás idejére szánt elemózsiák szállÃtására sokkal alkalmasabb az ugyancsak egészen olcsón, 2990 forintért kapható univerzális, hűtÅ‘rekeszes háttámlatáska, melyben hÅ‘tükrös, zárható zseb szolgálja az ételek megromlás nélküli utaztatását. Van továbbá három (!) palackfogója, egy 0,5 literes flaskák és két 0,33-as dobozok számára kialakÃtott italtartója is, valamint további három zsebe, amibe a gyerekek "útitársai", azaz játékai, könyvei és füzetei, állatkái is elférnek. A háttámla hátuljára szÃjazható zsák egyébként nem csak univerzális tárolóként szolgál, az autó kárpitozását is megóvja a gyerekekkel elkerülhetetlen rugdosástól.
Egy hÅ‘tükrös és két további nagy zseb, valamint összesen három palacktartó is van a háttámlát a rugdosástól is óvó, az ülést 9 cm-rel vastagÃtó,
60 cm magas és 40 cm széles táskában