Kisebb a forgalom, tisztább a levegő Budapesten

Harmadára csökkent a forgalom és a légszennyezettség is a fővárosban

Bár már két hete az ország nagy része otthonról dolgozik, a főváros levegője csak most indult tisztulásnak. Mára viszont harmadára esett vissza a levegő szállópor tartalma a csökkent forgalom miatt.


Sejthető volt, hogy a koronavírus járvány talán egyetlen pozitív hozadéka lehet az, hogy az emberek korlátozott mozgása miatt visszaesett járműforgalomtól tisztulhat a levegő. Jelentős változásokra természetesen a nagyvárosok fölött lehetett számítani, ám hiába lépett életbe azokon a munkahelyeken, ahol lehetett a home office, vagyis az otthoni munkavégzés, mégsem tisztult a levegő úgy, ahogy arra számítottunk volna. Az Index ír arról részletesen, hogyan történhetett meg az, hogy bár az autóforgalom szinte egyik napról a másikra a harmadára csökkent, mégsem változott érdemben a légszennyezettség, sőt, március 16. után még emelkedett is.
Hirdetés

Az elmúlt két hét légköri viszonyai nem voltak épp jó hatással a levegő tisztulására. Bár múlt héten ragyogó napsütést élvezhettünk otthon a nappaliból dolgozva, légmozgás nem volt, vagyis a levegő annak ellenére sem tisztult, hogy nagyon sokan maradtunk otthon és nem indítottuk be az autónkat. Az igazi változást a hideg front hozta, mely az 500 méteres magasságig összegyűlt és megült szennyezett levegőt feloszlatta, ezáltal a levegő ténylegesen tisztult a fővárosban és az erősen megcsappant forgalom nem termelte újra a szennyező és káros anyagokat.
A Waze statisztikája szerint - mely nem hivatalos forrás, de legalább képbe kerülünk a forgalommal grafikonok által is - a hétköznapi autóforgalom az átlagos hétvégi forgalom alá esett. Annyira alacsony értékeket, mint a jelenlegi hétköznapokon, csak a korábbi évek szilvesztereinél láthatunk. Az Index négy fővárosi meteorológiai mérőállomás adatait vizsgálta, amik közül a legszennyezettebb területen, a Széna téren lévő esetében 75 µg/m3-ről 13-ra zuhant vissza az NO2-koncentráció napi átlaga. Ennél talán fontosabb az egészségre igencsak ártalmas PM2.5 szállópor koncentrációja, mely az 50 µg/m3-es egészségügyi határérték felét érte el átlagosan az elmúlt napokban. Az tehát egyértelműen látszik, hogy a harmadakkora közlekedés jóvoltából jelentősen javul a főváros levegőminősége.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?