Kisebb akkumulátorral is elég?

Volvo XC40 Recharge teszt 69 kilowattórás akkumulátorral

Egy villanymotorral és kisebb kapacitású akkumulátorral is elérhető a Volvo XC40 Recharge. Habár jövőre jelentősen változik műszakilag, még kipróbálhattuk fronthajtással. De mire elég a kisebb akksi?

Érdekes helyzet állt elő, hiszen ezzel a villanyhajtású XC40-es modellel már nem nagyon találkozhatunk a kereskedésekben. Jövőre érkezik valamikor egy műszakilag eléggé más modell, ezért most csak a legfontosabb tulajdonságokról ejtek néhány szót. Korábban járt már nálunk a két villanymotorral, összkerékhajtással felvértezett XC40 Recharge, illetve a konnektoros hibrid is, ami szintén a Recharge nevet viseli, és ugyancsak kaphat zöld rendszámot. Ám azokhoz képest bizony formailag is más ez a tesztautó. Ugyanis ráncfelvarráson járt az XC40-es. A szokásos pontokon változott: új az első lökhárító és benne a ködlámpák fészke. Átrajzolták elöl a fényszórókat is, de Thor-kalapácsa szerencsére nem tűnt el, így sötétben is egyből kiderül róla, hogy egy Volvo közeledik, annyira markáns stílusjegy ez a fénycsík. A hűtmőmaszk, vagyis a helyén díszelgő betét is megváltozott, de továbbra is a karosszéria színére fényezik, ami ebben az esetben a „fjord kék". A változások ennyiben ki is merültek, hiszen hátrafelé haladva már nem látni újdonságokat. Ugyanúgy a C-oszlopon bukkanhatunk rá a Recharge feliratra, amiből persze hátra is jutott egy plakett, ám itt a lökhárítók és a lámpák sem változtak.
Hirdetés
Bent sem érdemes formai változásokat keresni, egyedül az infotainment szoftvere tűnik egy kicsit másnak, ebből kifolyólag a megjelenítés is. Persze továbbra is Google alapú, illetve nagyon egyszerűen kezelhető. Igazából annyira eltér minden más megoldástól, hogy valójában időbe telt megszokni ezt az egyszerűséget. A grafika szép, de ugyanez igaz a digitális műszeregységre is, amin sajnos a hatótávot csak százalékban kapjuk meg. Ha azt is tudni szeretnénk, hogy pontosan mennyi kilométert tudunk még megtenni, akkor az infotainment rendszerben kell barangolni. További érdekesség a kulcs és gomb nélküli indítás, szóval csak be kell ülni, D-be húzni az egyébként gyönyörű, kristály váltógombot - amit a svéd Orrefors üveggyártóval közösen alkotott meg a Volvo – és már indulhatunk is. Az ékszernek tűnő váltógomb persze nem az egyetlen részlet, ami a prémium érzésről gondoskodik. Bárhova nézünk, bárhova nyúlunk, rendkívüli igényességgel találkozunk. A díszbetétek, az ajtóburkolatok, a szövetkárpitos ülések mind-mind szemet gyönyörködtetőek a maguk egyszerűségében. A füleinket pedig a Harman/Kardon hangrendszer kényezteti. Ahogy fentebb említettem, a legérdekesebb részlete az autónak a kisebb akkumulátor, illetve a szingli villanymotor. A címben feltett kérdés pedig egyértelműen a hatótávra vonatkozik, hiszen erőben ez az egység is bőven elegendő. 231 lovat tud felsorakoztatni, 330 Nm forgatónyomaték kíséretében, ami 7,4 másodperces 100-as gyorsuláshoz elég. Bár itt is egyből jön a nyomaték, mégis szebben oldották meg sok más villanyautóhoz képest, ahogy ez eljut a talajra. Persze ez nagyban függ a gumiabroncsoktól is, illetve a hajtásmódtól. Itt most csak két kerék hajtott, méghozzá az elsők. Ez fog változni jövőre, mert az egyke villanymotor hátra költözik.
Hirdetés
Na, de hatótáv ugye: nos, az akkumulátor kapacitása bruttó 69 kilowattóra (nettóban 67), ami a gyáriak szerint 400 kilométerre elég vegyes használatban. Nálam ez inkább 300 kilométer környéke volt, nagyon-nagyon odafigyelve. Persze egy városi SUV-nak szánt autótól ez is elég. Ideálisabb körülmények között talán tényleg tudja a 400 kilométert, de így télen, fűtve mindent is, nagy hidegben, hegyvidéki agglomerációból ingázva, ha nem óvatoskodunk, akkor még a 300 kilométert sem éri el a hatótáv. A legkisebb fogyasztás, amit el tudtam érni az a 24 kWh/100 kilométer volt. Viszont vezetni nagyon kellemes, pedig ugye sokszor hangoztatom, mennyire nem kedvelem a nehéz autókat. Az XC40 Recharge is majdnem két tonna, ám olyan szépen simítja ki a katasztrofális hazai utakat, hogy emiatt megbocsátom neki a tömegét. A kerekek felől csak tompa puffanásokat hallani, még akkor is, ha brutális keresztbordákon hajtunk át. A kormányzás pedig rendkívül közvetlen, ez is kompenzálja a nagy tömeg okozta „élményveszteséget”.
Hirdetés
Szintén említettem, hogy ezzel a konkrét modellel már nem találkozhatnak a vevők az árlistán. Csak jövőre kezdik gyártani azokat a modelleket, amik már eljutnak a szalonokba, de azért érdekességként elárulom, hogy 21 459 000 forint az alapára a tesztautónak, ami az extrákkal együtt 22 288 000 forintra nőtt.
Értékelés
Pozitív
Futómű, minőségi utastér, kényelem
Negatív
Kicsi hatótáv
Árak
Tesztmodell alapára
21 459 000 Ft (2022.12.26.)
Tesztautó ára
22 288 000 Ft (2022.12.26.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
170 kW (231 LE)
Nyomaték:
330 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,4 s
Végsebesség:
160 km/h
Méretek
Hosszúság:
4425 mm
Szélesség:
1863 mm
Magasság:
1647 mm
Saját tömeg:
1955 kg
Össztömeg:
2480 kg
Tengelytáv:
2702 mm
Csomagtér:
419-1295 l
Belső szélesség elöl:
1460 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
940-1040 mm
Belmagasság hátul:
990 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
510-550 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1260 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1010 mm
Csomagtér magassága:
430-710 mm
Csomagtér hossza:
940 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1800 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
890 mm
Motor és váltó
Motor:
villanymotor
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
330 Nm
Teljesítmény:
170 kW (231 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
160 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,4 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?